„A mai elmélkedésünkben szeretnék megosztani egy személyes élményt, egy átélt csodát, amellyel néhány napja ajándékozott meg a Jóisten egy ötödikes fiatalember tanúságtételén keresztül.” – Egri Tibor nyírvasvári parókus atya sorait olvashatják.
Zazi verse
Kedves Testvéreim!
„Csodáknak csodája…” harsan fel néhány nap múlva a születést, az üdvösséget, Isten mérhetetlen szeretetét hirdető ének. Valamennyien a csoda, a születés csodájának látására készülünk. Karácsony ünnepére, amikor is emberszerető Istenünk a legnagyobb ajándékkal lepte meg szeretett teremtményét – Egyszülött Fiával. Mi pedig lelkesen hangolódtunk az ünnepre az advent során, hogy minél teljesebben és mélyebben élhessük át a születés ajándékát, és így mi is részesei lehessünk ennek a csodának.
A mai elmélkedésünkben szeretnék megosztani kedves testvéreimmel egy személyes élményt, egy átélt csodát, amellyel néhány napja ajándékozott meg a Jóisten egy ötödikes fiatalember tanúságtételén keresztül.
Nyírvasváriban, a hagyományos adventi szavalóversenyen vettünk részt az általános iskolában. A Jóisten kegyelméből az ötödik osztályos versenyzők zsűrijében kaptam helyet. Sorban hangzottak el a szebbnél szebb szavalatok, az ügyesebbnél ügyesebb gyermekek előadásában. Aztán egyszer csak egy elegáns fiatalember került sorra, aki saját versével érkezett.
Érdeklődve és megdöbbenve hallgattuk ezt az érett fiatalembert. Őt, akinek meg kellett tapasztalnia a mélységet. Őt, akinek hamar fel kellett nőnie. Őt, aki erősnek bizonyult. Őt, aki megmutatta, milyen is az a hit, amelyet mindannyiunknak hinnünk kell. Őt, aki most már tudja, mi az IGAZI karácsony. Őt, aki ezt nekem és mindannyiunknak megmutatta.
Hadd osszam meg örömömet, az Ő örömét. Legyen ez a vers ajándék mindenkinek – a megszületett Élet Urától, egy gyermek szavain keresztül, mindannyiunknak!
Áldott ünnepeket kívánok!
Krisztus születik – dicsőítsétek!
Csendes imám – karácsony fényei között
Amikor a szemed fáradt volt
és a betegség egy nagy árnyék,
félelem szorította lelkemet,
és nem tudtam, ki ölel majd át.
Kint már karácsony készült csendben,
az emberek rohantak díszekért, reményért,
de nálunk bent csak halk sóhaj lakott,
mindennél jobban féltem, elveszítlek ott.
Meséltél, Édesanya, nekem egy útról,
mely felvezet a magas égig,
hogy vár valaki, Szűz Mária a neve,
az édesanyák megmentője.
S miközben a világ fényben úszott,
a fánk is némán állt, mintha velünk szorongott.
Más lett az ünnep, nem csillogott úgy,
csak egy titkos imát őrzött minden kis gyertyafüst.
Azt mondtad, tegyem össze két kezem,
és imába rejtsem a kérésem.
Vegye le szívemről a bánatot –
egészséges anyukát akarok!
S mikor kimondtam ezt a csendes fohászt,
mintha angyalszárny érintette volna a szobát,
s a karácsony fényéből egy apró sugár
beköltözött hozzánk, reményt hozva már.
Most már tudom, a harc véget ért,
elmúlt a szörnyű betegség.
Hálás szívvel nézünk fel az égre,
mert a hit ad erőt mindörökre.
És ez az ünnep, bármily csendes volt is,
tanított valamit, ami szívbe ég:
hogy a szeretet nem dísz, nem csillogó ajándék,
hanem az, hogy vagy nekem – és hogy visszatértél.
Szöveg: Egri Tibor, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
|
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 | 23 |
24 |
25 | 26 | 27 |
28 |
|
29 |
30 |
31 |