A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász Obbágy Vera karitászigazgatóval és további három munkatárssal közösen 60 Angyalbatyut vitt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház gyermekrészlegeire december 22-én. További 52 Angyalbatyu az Együtt a Szuperhősökért Alapítvány által támogatott beteg gyermekekhez került.
A családok által összeállított, nemnek és kornak megfelelően személyre szabott csomagokat a kórházi munkatársak többek között a gyermekpszichiátrián, a csecsemőrészlegen, a gyermekrehabilitáción és a sürgősségi fektetőben ápolt gyermekek között osztották szét.

Az Angyalbatyukból további beteg gyermekek is részesültek. Az Együtt a Szuperhősökért Alapítvány, amely a beteg gyermekek támogatását tűzte ki céljául, idén elsősorban élelmiszerekkel, tisztálkodási és fertőtlenítő szerekkel, valamint gyógyszerekkel igyekszik elviselhetőbbé tenni az érintett családok mindennapjait. A „karácsonyi varázslat” úgy vált teljessé, hogy a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász december 20-án 52 Angyalbatyut – játékkal teli ajándékdobozt – adott át az alapítványnak a szükséges és hasznos adományok mellé.

Az Angyalbatyuk december eleje óta folyamatosan érkeztek a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász központjába: elsősorban az egyházmegye parókiáiról és intézményeitől, magánszemélyektől, valamint Sopronból, a Határok Nélkül Alapítványtól.
Hálásan köszönjük a Nyíregyházi Egyházmegye intézményeinek, parókiáinak, a karitászcsoportoknak, az önkénteseknek és minden nagylelkű adományozó családnak, hogy hozzájárultak több mint 1000 gyermek – köztük számos kórházban ápolt kisbeteg – karácsonyi öröméhez.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotók: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
|
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
|
22 | 23 |
24 |
25 | 26 | 27 |
28 |
|
29 |
30 |
31 |