Spiritulal balm at all times

Jn 7,37-52;8,12

Krisztusban szeretett Testvéreim!

Pünkösd ünnepét tartja a mai napon az egész keresztény világ. Az ígéret beteljesedését, a Vigasztaló eljövetelét ünnepeljük. Görögkatolikus egyházunk pedig egy különlegesen szép szertartással ünnepli a közénk jött Szentlelket, mégpedig a térdhajtási imákkal. Valljuk meg őszintén, meg is érdemli a Lélek ezt a fajta ünneplést, hiszen olyan keveset beszélünk róla, és Ő is a Szentírás lapjain mintha szerényen háttérbe húzódna. Pedig igencsak fontos szerepe van mind a Szentháromság isteni létezésében, mind nekünk, keresztények életében. Gyönyörűen énekli meg a „Mennyei Király, Vigasztaló” imádságunk a Lelket: aki vigasztal, aki az Igazságnak Lelke, aki mindenütt jelen van és mindeneket betölt. Ám számtalan tulajdonsága és működésének jelei mellett én a mai napon Róla, mint az Igazság Lelkéről szeretnék elmélkedni.

Mindenekelőtt eszünkbe juthat az igazság keresésekor Pilátus keserű, már-már lemondó kérdése az elítélésre vitt Jézushoz: „Mi az igazság?” Tovább is folytathatjuk gondolatban az ő kérdését.

Van-e egyáltalán igazság? Megtapasztalhatjuk-e már itt a földön, vagy a Mennyországig kell várni vele? Lehet-e részünk belőle?

Azt hiszem, ezek a kérdések valamennyiünkben felmerültek már. És éppen a mai ünnep az, amely kielégítő módon adja meg a választ minden kérdésünkre. Hiszen a Lélek, a háttérben maradó, a visszahúzódó az, ami a mai napon széllel – mit széllel? – orkánnal és tűzzel tölti el a bizonytalan, ám a Szentlélek vétele után lánglelkűvé váló tanítványok testét és lelkét. Ebben a tűzben, ebben az orkánban van benne maga az Igazság, maga az út és maga az élet. De tegyük fel ismét a pilátusi kérdést, hogy mi is az igazság?

Az igazság az, amire mindannyian vágyunk. Az ember alapvetően rá van hangolva az igazra, szépre és jóra. Azokra az értékekre, melyekre, mint horgonyra tekint, melyekhez odakötheti az életét. Nekünk pedig a legbiztosabb horgonyunk maga Jézus Krisztus, aki önmagáról állítja, hogy Ő az út, az igazság és az élet. Benne nem csalódunk. Ő nem változik, ellentétben mai világunk igazságaival, melyek szinte percről-percre változnak. Ő örök, változatlan, mindig igaz. És ilyen az ő Lelke is, a Szentlélek. Sziklaszilárd, rendíthetetlen. Olyan, mint amilyen igazságra mindannyian vágyunk. Amit nem befolyásol semmi és senki. Akihez hozzáköthetjük az életünket. Akinek a kezében biztos helyen vagyunk. Az Ő jelenlétét és kiáradását ünnepeljük a mai napon, de valójában minden nap. Mert amikor a személyes Lelkünk, a lelkiismeret vádol, vagy felment, akkor igazából saját kis pünkösdünket ünnepeljük nap mint nap.

Itt pedig el is érkeztünk az igazság másik jellemzőjéhez: az igazság nem könnyű. Sohasem volt az. Gondoljunk csak bele a tanítványok helyzetébe. Ők látták az igazságot tíz nappal ezelőtt. Látták, hogy Mesterük visszatér az Atya jobbjára, a mennyek országába. És tudták, bár fájdalmasan őszintén, hogy ez így igazságos. Mégis ez az igazság szabaddá tette őket? Csöppet sem. Csak félelmet és rettegést éreztek.

Mostantól ki fogja nekünk megmutatni az igazságot? Ki vezet bennünket? Mi lesz velünk? És elbújtak az emeleti terembe, erősíteni egymást- és megszabadulni a fájó valóságtól.

Aztán valami megváltozott.

Hirtelen szél támadt, lángnyelvek töltötték be a termet és fellobogott a tűz! A Lélek tüze, az igazság tüze. A félelem, a rettegés, a bizonytalanság pedig mintha sose lett volna ott, eltűnt. Az ajtók kinyíltak, és a rettegő tanítványok helyett Lélekkel és erővel telt apostolok léptek az emberek elé. Az igazság igazán szabaddá tette őket.

És tehet bennünket is szabaddá.

Mert mi is félünk: mi lesz, ha kimondom az igazat? Betörik a fejem? Jobb inkább hallgatni és csendben sunnyogni, abból csak nem lesz baj. Közben pedig dübörög bennem a Lélek, ami szólni akar, az igazat akarja. Ki akar törni. És szinte lángol a homlokunkon a bérmálási pecsét, a Szentlélek ajándékának pecsétje. És miért lángol? Mert biztat! Állj ki mellette! Ne alkudj meg! Ne félj! Lépj ki az emeleti teremből és legyél szilárd, hajlíthatatlan! Legyél lelkes! Ha megismerted az igazság útját, akkor járj is rajta! Ha az eke szarvára tetted a kezed, akkor ne nézz hátra!

És itt a harmadik jellemzője az igazságnak: azt meg kell ismerni, hogy követni tudjuk. Hányszor éreztük azt életünkben, hogy amit megismertünk, az jó és követésre méltó. Aztán az idő próbája mást bizonyított. Mert az aranyról kiderült, hogy csak talmi, az isteninek hittről, hogy nagyon is emberi. A végtelennek és rendíthetetlennek hittről, hogy nagyon is véges, nagyon is ingatag. Akkor mégis,

hogyan tudhatjuk, hogy amiben hiszünk, az valóban az igazság? Onnan, hogy a mai ünnepet igazából, sajátunkként tekintjük. Hogy átéljük mi is a Lélek biztatását, amint a tanítványok is átélték. Hogy hallgatunk a bennünk lévő Lélek szavára, a lelkiismeretünkre. Hogy merjük saját igazságainkat átszűrni csendben, elvonulva az imádság isteni szűrőjén. Hogy merünk hallgatni, amikor hallgatni kell, de hangosan szólni, amikor szólni kell. Hogy nemcsak merünk rálépni a krisztusi útra, hanem menni is merünk rajta. Ha merjük önmagunkat is kritikával illetni, félretéve önnön tévedhetetlenségünkbe vetett hitünket. Ha merünk lelkesedni, élni és talán el is égni, ha kell.

Kedves Testvéreim, merjünk lelkesedni, élni és talán el is égni, ha kell! Mert a Lélek bennünk is ott él, minket is bátorít és bennünket is megerősít most és mindörökké: Ámen

Szöveg: Egri Tibor, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye