Október 21-24. között az írországi Knock (ejtsd: knok) ad otthont az Európai Máriás Háló találkozójának.
A legnagyobb Mária-kegyhelyeket tömörítő szervezet alapjait Keresztes Szilárd hajdúdorogi püspök rakta le, amikor először hívta össze a Mária-kegyhelyek vezetőit 1996-ban. A 2003-ban megalakult szervezet tagjai azóta évről évre találkoznak, hogy megvitassák a Mária-kegyhelyek lehetőségeit, nehézségeit, eredményeit és lelki programjait, valamint hogy reflektáljanak a világ kihívásaira, a Szentatya buzdításaira és üzeneteire. Az Európai Máriás Háló 21 tagja közül három magyar kegyhely képviselői is jelen vannak az ezerfős faluban tartott találkozón: Csíksomlyót Timár Asztrik OFM, Mátraverebély-Szentkutat Orosz Lóránt OFM, Máriapócsot pedig Kocsis Fülöp metropolita és Mosolygó Péter kegyhelyigazgató képviseli.
1879. augusztus 21-én a nyugat-írországi Knock falucska templomának oldalfalán, a szakadó esőben fényes jelenés történt: az Istenszülő Szűz Mária aranykoronát viselő alakja jelent meg égre emelt tekintettel, mellette Szent József, másik oldalán pedig Szent János apostol és evangélista mitrával, nyitott evangéliumos könyvvel a kezében. A jelenés során nem hallatszott hang, a három órán át tartó eseményt tizenöt helybéli látta. A tanúk a szakadó eső ellenére teljesen szárazak maradtak, mint ahogy a föld is a lebegő alakok alatt.
A csodás eseményt alaposan kivizsgálták, ám semmilyen csalásra utaló nyomot nem találtak, és időjárási vagy légköri jelenséggel sem tudták megmagyarázni, így hitelesnek minősítették. Hamarosan zarándokok ezrei érkeztek a templomhoz. Bár a szkeptikusok szerint a helyi plébános vetíthette a jelenést az akkoriban elterjedt gázégős vetítővel, a kegyhelyen csodás gyógyulások is történtek, melyek közül a Vatikán is elismert egyet.
XII. Piusz pápa megáldotta a knocki Istenszülő szobrát, XXIII. János pápa gyertyát küldött a kegyhelynek, VI. Pál megáldotta az új knocki bazilika alapkövét, II. János Pál pedig a jelenés százéves évfordulóján személyesen is ellátogatott a helyszínre és imádkozott a jelenés helyén. Ferenc pápa 2018-ban felkereste a kegyhelyet, majd 2021. március 19-én nemzetközi Mária-kegyhellyé nyilvánította.
Írország katolikus egyházmegyéi minden évben elzarándokolnak a jelenés helyére, amely mára az ország legnagyobb zarándokhelyévé vált. A templom oldalát, ahol a jelenés történt, belefoglalták az új bazilikába, így az most az oltár mögött látható.
Szerző és fotó: Király András/Görögkatolikus Metropólia
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 |
5 | ||
6 | 7 |
8 | 9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 | 15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 | 25 | 26 |
27 | 28 |
29 |
30 |
31 |