Érintő – vasárnapi gondolatok Beregi István atyával

Jn 9,1-38 - szentiras.hu

Kedves testvérek!

A mai evangéliumi szakasz egészen hosszan a világosságról és a helyes látásról akar beszélni nekünk. Mit jelent helyesen látni? Mit jelent valójában látni? Nem azt jelenti, hogy közömbösen visszatükrözzük az életet, mint ahogyan a tükör visszatükrözi azt, ami benne van.

A látás valójában az életből fakad, és éppen ezért visszahat az életre. Az életmód, az élethelyzet hatással van a látásra: a szív és az értelem irányítja azt, ezért a látni akarásnak a kiválasztó hatása érvényesül. Amikor például veszélyhelyzet van, akkor az egyik fegyverünk éppen az a veszedelmes dolgokkal szemben, hogy nagyon élesen látjuk azokat, hogy meg tudjunk vele küzdeni. Van alkalom, amikor egyáltalán nem látjuk meg azokat, hogy el tudjuk őket kerülni, és ne érintsenek meg bennünket, vagyis a látni akarásnak a kiválasztó hatása nem érvényesül, hogy tudná magát megvédeni az élet.

Ez így van a testi szemnél, és a lelki szemünknél is, s ugyanígy érvényesül a másik ember megismerésénél, az igazsággal, vagy éppen az életből fakadó követelményekkel szemben. Ha valakit – akár félelemből, vagy ellenszenvből – távol akarunk magunktól tartani, akkor ez a szemünkben is megnyilvánul, hiszen jobban észrevesszük rajta a rosszat, nehezebben vesszük észre a jót. Ez visszaszorítja a látásunkat, mely valójában különösebb erőlködés nélkül, szinte önkéntelenül történik, egyáltalán nem tudatosul, sőt ilyenkor az egyik legerősebb a torzító erő, mert minden kritika alól is ki tudja vonni magát. Vagyis

az ember vakká tud lenni a másikkal vagy a másik igazságával szemben.

Ahhoz, hogy megváltozzon ez, az érzületnek kell megváltoznia, hogy a tekintete megnyíljon és valóban lásson: az értelemnek az igazságosság felé kell fordulnia, a szívnek pedig fel kell oldódnia. A megismerés és a megértés folyamata nem egyik pillanatról a másikra valósul meg, hanem egyrészt értelmi, másrészt érzelmi folyamat.

János evangéliuma gyönyörűren írja le a vak megismerésének, látásra jutásának, azaz szellemi tisztánlátásának a folyamatát. Amikor először kérdezik, hogy mi történt vele, elmondja, hogy az az ember segítette, akit Jézusnak hívnak. Amikor másodszor kérdezik, már jobban végiggondolhatja, hogy valójában mi is történt vele, ki volt az, aki ezt a csodálatos dolgot megtette vele? És a következő lépés, hogy már Prófétának nevezi őt. Aztán rájön, mindenképpen van valami olyan többlet ebben az emberben, ami Istentől való lehet. És amikor Jézus a találkozás során megkérdezi, hogy hiszel-e az Emberfiában, a válaszában megjelenik az, hogy nyitott a szellemisége arra, hogy pontosabban ismerhesse meg azt a valóságot, amit megtapasztalt.

Érzelmileg is lehet látni ezt a fejlődést, ezt az erősödést, hiszen az első dolog az volt, hogy bízott Jézus szavában, aki azt mondta, menj és mosakodjál meg a Siloám tavában. Azt nem mondta meg, hogy mi értelme ennek, és ezért a bizalom az, amit itt le lehet mérni. A vak bízott abban, hogy amit Jézus mond, azt érdemes megtenni. És ez a bizalom a gyógyuláshoz vezetett, mely megerősödött benne.

És folyamatosan, ahányszor piszkálják – hiszen bizonyos értelemben zaklatják ezekkel a vizsgálatokkal – valójában ez inkább a fejlődéséhez segíti őt, mert újra és újra át kell gondolnia azt, hogy mi történt vele, és ahányszor átgondolja, annyiszor újra meg újra a bizalma is erősödik Jézusban. És ezért, amikor újra találkozik vele, ez a bizalom ott van benne: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? Azaz teljesen kész ráhagyatkozni arra, amit Jézus mond, mert megtapasztalta, hogy a benne való bizalom milyen gyümölcsöket eredményezett.

A megismerésnek és a megértésnek ez a folyamata eljuttatja a vakonszületett embert oda, hogy leborul Jézus előtt, azaz eljut szellemileg is és érzelmileg is a megismerésre és a megértésre, és eltölti annak öröme, hogy tudja, mi az, ami történt vele.

János leírja ezzel párhuzamosan az elvakulásnak a folyamatát: a farizeusok egy része, akik nem akarják elfogadni és megismerni azt, ami történt, akik valójában szellemileg elzárkóznak, az elvakulás folyamatában részesülnek. Amikor vizsgálják, hogy mi történt, rögtön az születik meg bennük, hogy ez nem lehet Istentől való, hogy bűn, amit ez az ember tesz. Nem a valóságot akarják megismerni, hanem a saját látásukkal akarják a valóságot értelmezni, és ezért szellemileg teljesen elzárkóznak, sőt emiatt a gondolataik is eltorzulnak. Eljutnak oda, hogy megpróbálják elfedni a csodát, azaz félelmet ültetni a szülőkbe és a vakonszületett emberbe, mintha meg sem történt volna, hogy ez egy olyan történet, amit nem szabad reklámozni, amit nem szabad elmondani, mert ez egy bűnös dolog.

Ez az elvakulás folyamata nemcsak szellemileg, hanem érzelmileg is a rossz felé sodorja őket, hiszen egyre haragosabbak, egyre indulatosabban beszélnek a vak emberrel, és elhatalmasodik bennük a rosszindulat, kizárják, bűnösnek nevezik, megpróbálják megalázni. Ezért olyan fontos helyesen látni, és

ahhoz, hogy helyesen lássunk, a szívünknek bizalommal telinek kell lennie, az értelmünknek az igazság felé kell fordulnia.

Kérjük ma mi is a mi Urunkat, hogy segítsen bennünket a helyes megismerésre, bizalomra, boldogító, élő hitre.

Ámen.

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon és a különféle podcast szolgáltatóknál:

Nyíregyházi Egyházmegye on Apple Podcasts

Nyíregyházi Egyházmegye/Podcast on Spotify

Nyíregyházi Egyházmegye - YouTube

Szöveg: Beregi István, fotó: fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye