Isten ad erőt mindenhez – a karitász „láthatatlan motorjával”, Drótosné Tóth Gizellával nyugdíjazása apropóján beszélgettünk

Amikor Dr. Oláh Tamás elhívott a Karitászhoz, mi volt az, ami miatt gondolkodás nélkül igent mondtál a váltásra? 

A közigazgatásból 40 éves munkaviszonnyal mentem nyugdíjba. 3 évi pihenés után szerettem volna hasznossá tenni napjaimat. Dr. Oláh Tamás megkeresésére igent mondtam. Korábban együtt dolgoztunk a Környezetvédelmi Felügyelőségnél, így jó személyes kapcsolatban voltunk, a munkámat is ismerte. Az alkalmazásnál nem volt kizáró ok a református hitem. 

Egy 1945. évben kiadott Népiskolai Értesítő Könyvecske, Mire nevel és tanít az iskola? kérdésre adott válaszában a következő mondatokat olvastam: Szeresd vallásodat, melyben születtél. Semmiért a világon el ne hagyd. Ne légy „hitehagyott!”

Volt-e bármilyen félelmed vagy fenntartásod reformátusként egy katolikus szervezetnél?

Félelmem nem volt, mert a 1.Mózes 28:15 így szól: „Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy” és a 2Korintus 3:5 „A mi alkalmasságunk Istentől van.” 

A férjem édesanyja görögkatolikus volt, a férjem római katolikus, a nagyszüleim, szüleim és én is református vagyok, a gyermekeim római katolikusok és jól tudunk a családban együttműködni. Mi ökumenikus család vagyunk.

Sokan csak számokat látnak a leltárban, te viszont tudtad, melyik doboz konzerv mögött melyik család áll. Hogyan tudtad megtartani a fókuszt, hogy embereken segítünk a készletek által a rengeteg adminisztráció mellett?

Feladatom volt a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitászhoz érkezett segély kérelmek regisztrálása és az ezzel kapcsolatos adminisztráció. Az adminisztráció jelentős részét munkaidőn túl, otthon végeztem. A megkeresések e-mailben, SMS-ben és szóban érkeztek. Gyakran kaptunk jelzést egy-egy atyától, karitász csoporttól, vagy akár egy jószándékú szomszédtól is.

A nehéz sorsokat nyomtatott formában szövegként olvasva, vagy telefonon szóban elmondva hallani nagyon meghatóak és megrendítőek voltak. Különösen, amikor nehézsorsú gyerekekről vagy beteg emberekről van szó.

A megsegített emberek közül egy személyhez, vagy családhoz nem tudom kötni, hogy kinek a sorsa érintett meg leginkább, mert sok ilyen család van. Neveket nem szeretnék említeni, mert lehet, hogy negatívan érintené őket.

Örömmel és szeretettel végeztem a rám háruló feladatokat. Az embereken való segítés nem áll tőlem távol, hiszen a családomban, amiben felnőttem ez volt a példa előttem. Nagyszülőkkel éltünk együtt, ők is és a szüleim is szívesen, szeretettel segítettek, akinek szüksége volt rá. A saját családomban is ezt az élet stílust vittem tovább, a két gyermekünket is ebben a szellemben neveltük. Hálával a szívemben látom, hogy ők is ezt az életformát vitték magukkal. Bízom benne, hogy a jövő nemzedék, a két kis lány unokáim is magáénak fogja vallani ezt az értékrendet.

Mi volt a legmeghatározóbb élményed az elmúlt fél évtizedben?

Az elmúlt fél évtizedben a legmeghatározóbb élményem a 2022. február 22-én kitört háború utáni történések voltak. Az egész ország 1-2 nap alatt összefogott, mindenki segíteni szeretett volna, nagy volt az összefogás. Elindultak a gyűjtések hazánk minden pontján. Az adomány fogadására elkészített helyiség hamar megtelt, egy tágasabb térre volt szükség, amit a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatal munkatársaival, önkéntesekkel, és a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász dolgozóinak segítségével raktároztuk, válogattuk az adományokat. Mindeközben a háború elől menekült emberek befogadásában segítő görögkatolikus parókiák, vállalkozók, karitász csoportok részére adtuk az elkészített adományokat - tartós élelmiszer, készétel, konzerv, tisztálkodási szer, tisztítószer, takaró, párna, paplan, törölköző, ágynemű, ruha, cipő, edény, stb. – és minden amire szükség volt, és rendelkezésünkre állt.

Az adományok elindultak Pécs, Tihany, Pannonhalma, Szombathely, Győr, Budapest irányából – a teljesség igénye nélkül felsorolni lehetetlen. Magán emberek, vállalkozások. A Nyíregyházi Egyházmegye iskoláiban is elindultak a gyűjtések.

Személyesen hoztak adományt több alkalommal Németországból a Hamburgi Kutyás Mentők is. Ezeket az adományokat, aggregátorokat, élelmiszert, hálózsákokat, elsősegély szetteket, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkatársai, a Munkácsi Görögkatolikus Karitász és a kárpátaljai Görögkatolikus Parókiák atyái vitték át a határon, és ők juttatták el az ukrán frontra. Elmondásuk szerint volt olyan eset, hogy a katonák életét a német adományból származó hálózsákok mentették meg, a sáncot bélelték ki vele.

A Karitász központ sokat alakult az évek alatt. Mi hajtott téged, hogy újra és újra optimális rendet vágj a raktárban? 

A Karitász Központ valóban sokat költözött a jelenlegi tartózkodási helyünk felújítása, átalakítása ideje alatt. Mindezt elhomályosítja, hogy most megfelelő körülmények között dolgozhatunk.

Minden munkaállomásunkat szerettem otthonossá, a raktárunkat átláthatóvá tenni, ezzel segítve saját, és munkatársaim munkáját.

Honnan volt ez a kifogyhatatlan energiád?

Egy késő délután, amikor az adományokat raktároztuk Szabó Tamás atya járt nálunk, megkérdezte: „hogy bírom?” Válaszom az volt, „Isten ad erőt mindenhez”.

Gyakran voltál bent akkor is, amikor már mindenki más otthon volt. Mi vitt rá, hogy túlórázz, és sokszor fizetség nélkül is szolgálj – akár hétvégén vagy esti órákban?

Egyik alkalommal a polcra helyezett adományok nem nyerték el a tetszésem. Miután mindenki haza ment, én visszamentem és átpakoltam. Nem munkaidőm volt, hanem elvégzendő feladat a saját lelkiismeretem szerint. Mindehhez szükségem volt egy segítő, megértő társra.

Két különböző vezetői stílus mellett is oszlopos tagja maradtál a csapatnak. Mi volt az a közös értékrend, ami mindkét időszakban segítette az együttműködésedet?

Valóban más volt a vezetői stílus mindkét vezetőnek, de egy volt mindkettőjüknek a célja: rászoruló embereknek segítséget nyújtani, amit a Karitász keretein belül meg tudunk tenni, azt maximálisan elvégezni.

Mit tanultál a katolikus közösségtől, és te mit tudtál belevinni a saját hitedből a mindennapi munkába? Éreztél-e valaha különbséget, vagy a „szeretetnyelv” valóban közös volt?

A katolikus közösségtől nagyon sok szeretetet és kedvességet kaptam. A katolikus és a református közösségben a „szeretetnyelv” közös.

Az irgalmas szamaritánus könyörületességét szemünk előtt tartva végeztük, és végezzük továbbra is szolgálatunkat. A magam részéről megpróbáltam só lenni. „Jó a só, de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt neki? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.” (Márk 9:50)

Mi fog neked a legjobban hiányozni a mindennapokból? Mivel töltöd majd a megérdemelt nyugdíjas éveidet? Marad-e valamilyen formában kapcsolatod a segítő munkával?

A mindennapokból a munkatársak szeretete, kedvessége hiányozni fog, de nem szakad meg a kapcsolatunk. Amennyiben szükség lesz a munkámra, önkéntesként fogok tevékenykedni.

Szerző: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye