 
A nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola gyermekei és pedagógusai közösen készülnek az Úr eljövetelére.
Az adventi időszak szeretetteli várakozását sokféle módon igyekeztek láthatóvá tenni az iskola falai között: az ablakokra papírangyalok szálltak, mellettük felismerhető Szűz Mária, Szent József és a kis Jézus sziluettje is.
Az alsós munkaközösség idézetekkel díszítette az aulában lévő oszlopokat, hogy aki a szünetekben megáll előttük és elolvas egy-egy verset, hangolódhasson a nap bármely szakában Krisztus születésének ünnepére.
Az adventi koszorún már három gyertya ég, és a bejáratnál hangulatos karácsonyi díszek várják az érkezőket.
November 29-én iskolai szintű mesemondó versenyt is rendeztek az iskolában az alsós munkaközösség pedagógusai. A járványhelyzetre való tekintettel összesen 3 teremben 4 évfolyamból 30 tanuló vett részt a versenyen. A gyermekek között 20 könyv és oklevél valamint 10 emléklap és csoki került kiosztásra: senki sem távozott üres kézzel. Mind a 3 teremben szakmailag kimagasló zsűri értékelte az előadásokat.
A legjobb mesemondók:
1. évfolyam:
I. Leveleki Mira
II. Mátyás Diána
III. Skurla Zsófia
Különdíj: Prisztás Kármen
2. évfolyam:
I. Nagy Nóra
II. Török Csenge
     Szalai Csenge
III. Nagy Sándor
3. évfolyam
I. Tóth Emma
II.Vajda Hanna
III. Bodnár Veronika
     Vicsocsán Kitti
Különdíj: Jónás András
                Jónás Zsüliett
4. évfolyam:
I. Agócs Attila
   Szemán Dominik
II. Péntek Léna
III. Nagy Csilla
Különdíj: Kerezsi Hanna
               Kiss Botond
Forrás és fotó: Bihari Beatrix/Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |