A Rókahegyi Görög Esték 7. évada a közösségekről szól. Ennek jegyében tartott rendkívül értékes előadást Megyesi Mária, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Nyíregyházi Csoportjának vezetője. Dr. Obbágy Veronika tisztelendő asszony beszámolóját olvashatják.
Sokrétű, tartalmas, értékteremtő tevékenységeikről hallhattunk beszámolót „Nem csak magadnak születtél” címmel, mely Csanád Bélától, a KÉSZ megalapítójától származik. Csanád professzor úr 1989-ben hozta létre a szervezetet, mely – ahogy ő fogalmazott – „az igazságot keresők összefogása”. Céljuk, hogy „az elmúlt évtizedekben tönkretett és kétségbevont, de ma is időszerű és lényeges fogalmakat tisztázzuk, és a krisztusi értékrend megbecsülését helyreállítsuk”. Ehhez nagyon hasonló a nyíregyházi csoport ars poetica-ja is:
keressük az igazságot, mutassunk követendő példát az evangélium megélésében, alakítsuk társadalmi viszonyainkat a keresztény szemlélet jegyében.
Jelen összefoglalóban nehéz lenne felsorolni, milyen sok ismeretterjesztő előadást szerveztek/szerveznek az igazságkeresés, a valósághű tájékozódás érdekében (technika, teremtésvédelem, migráció, háború, keresztényüldözés, gender-ideológia, életvédelem, család témákban). Az evangélium jobb megélése, szolgálata érdekében is számtalan előadás és program nyújt segítséget: zarándoklatok, imamozgalmak, kirándulások. A társadalmi szerepvállalásban fontos, hogy a szervezet nem politizál, de tagjait elkötelezett véleménynyilvánításra, média szerepvállalásra biztatja. Mivel korunkban az értelmi intelligencia sorvad, vallási és nemzeti értékeket közvetítő művészi alkotások bemutatásával, kiállítások, könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, kulturális rendezvények szervezésével igyekeznek ezen javítani. Jótékonysági esttel, hangversennyel segítenek az üldözött keresztényeken. Folyóiratuk is van, melynek címe: „Jel” és jelenleg online érhető el. „Jelen idő” mottóval podcastokat támogatnak értékmentés céllal. Fontos feladatuk a külhoni nemzettársakkal való kapcsolattartás, a nemzeti összetartozás erősítése.
A KÉSZ megalakulásának 35. évfordulójára szintén több, értékes programot szerveztek. XIII. és XIV. kongresszusaik témái: „Keresztény felelősségünk a teremtett világ védelmében” és „Megtartó közösségeink: család, nemzet, kereszténység” egyértelműen jelzik céljaikat, felelősségvállalásukat világunkért.
Köszönjük Megyesi Máriának a tartalmas, rendkívül érdekes, sokrétű munkájukat bemutató előadását és a jó Isten kegyelmét kérjük további munkájára, a KÉSZ értékmentő, keresztény irányt mutató tevékenységére.
Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 | ||||
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |