 
A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium adott ma otthont a régió 11 keresztény középiskolájának.
A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium adott ma otthont a régió 11 keresztény középiskolájának, akik Karcagról, Kisvárdáról, Debrecenből, Hajdúdorogról, Nyírbátorból, Nyíregyházáról és a határon túli Karácsfalváról is érkeztek.
Az évek óta hagyományosan megrendezendő találkozónak, melynek a nyíregyházi görögkatolikus gimnázium 4 évvel ezelőtti alapítása óta résztvevője, idén házigazdája és rendezője is lett.
A megnyitón Szocska A. Ábel apostoli kormányzó, Kicsák György lelki igazgató és Szabó Bernát Sándorné igazgatónő köszöntötte a résztvevőket. A délelőtt során az iskolák vetítéssel egybekötött előadásokban mutatták be intézményeiket a többieknek. Ezután egy hét műveltségi területet átívelő és ügyességi feladatokat is magába foglaló műveltségi versenyen vettek részt az iskolák csapatai, akiket évfolyamonként 4 fő reprezentált minden intézményből. A napot táncházzal és eredményhirdetéssel zárták.
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |