 
A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat szervezésében 2017. április 27-én került megrendezésre a nevelőszülők lelki napja Máriapócson, nemzeti kegyhelyünkön.
A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat szervezésében 2017. április 27-én került megrendezésre a nevelőszülők lelki napja Máriapócson, nemzeti kegyhelyünkön. A lelki napot Demkó István vásárosnaményi parókus tartotta, Ősz Tibor, a Szeretetszolgálat lelki igazgatója meghívásának eleget téve. A rendezvényen a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat által fenntartott három Gyermekvédelmi Központból közel 250 nevelőszülő, illetve a nevelőszülői hálózatokban tevékenykedő szakember vett részt.
A lelki nap a kegytemplomban vette kezdetét egy imával, majd az Emmánuel-ház nagy termében elmélkedéssel folytatódott. Az elmélkedés nagy élmény volt a jelenlévőknek, igazán jó hangulatban telt. Demkó István parókus a poénok mellett nagyon sok mondanivalót adott át, miközben a mély, igazi örömöt, az evangéliumot hirdette. Az elmélkedés után Szent Liturgián vettek részt a lelki napra eljövő nevelőszülők és szakemberek, majd közösen fogyasztottuk el az igazán ízletes ebédet Demkó atya asztali áldását követően.
Ezúton is köszönjük ezt a tartalmas napot, mely igazi lelki feltöltődést adott a jelenlévőknek!
Somosiné Szilágyi Gyöngyi
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |