 
2016. június 5-én a templom szentelésének 10 éves évfordulóját együtt ünnepelték a környékbeli hívek és a kerület számos papja is.
2016. június 5-én a templom szentelésének 10 éves évfordulóját együtt ünnepelték a környékbeli hívek és a kerület számos papja is.
A Vajner László kisvárdai építész által tervezett nyírlövői görögkatolikus templom alapkövét 2003. szeptember 27-én Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök áldotta meg.
A templom alapozása a 2004 Nagyhétfőjén kezdődött el. A rá következő ötvenedik napon a templomtest falazata már állt, Pünkösdhétfőn pedig már körülötte járt az ünneplő körmenetet. Még azon év őszére a tetőszerkezet is elkészült. A következő évben elkészült az épület elektromos hálózata, helyére kerültek a nyílászárók, megtörtént a külső szigetelés és a vakolás is.
2006 tavaszára befejeződött a fűtésrendszer, a belső burkolás, a festés, a lépcsők és a térkövezés munkái is. A június 5-i templomszentelés napjára az ország szinte minden részéről felajánlott adományból csaknem teljesen elkészült a templom, melyet a Szentháromság védelmébe ajánlottak.
2016. június 5-én a szentelési dátum 10. évfordulóját ünnepi Szent Liturgiával ünnepelték meg a nyírlövői hívek. A szertartást Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója celebrálta. Az egyházközség a kerületből érkezett papokkal, a környékbéli hívekkel és társadalmi elöljáróikkal ünnepelt együtt.
Fotó: Mosolygó Béla
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |