Hordozzuk az embertársunk terhét, fáradjunk bele a jótettekbe! – nagyböjti gondolatok

A mai szentírási tanítás (Mt 4,23-5,13) szorosan kapcsolódik a tegnapihoz. Szinte annak folytatásaként tekinthetünk rá. Tegnap arról volt szó, hogy böjti tevékenységünkként segítsünk embertársainkon nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Ma pedig ugyanezt kapjuk megerősítésként.

A mai apostoli szakasz (Gal 6,2-10) azzal kezdődik, hogy „hordozzátok egymás terhét” (Gal 6,2). De rögtön hozzá is fűzi Szent Pál apostol, hogy ezt nehogy dicsekvéssel tegyük. Aztán megerősíti, hogy ne fáradjunk bele a jócselekedetekbe. Ő úgy mondja, hogy ezek gyümölcsét le fogjuk aratni, nyilván az ítéletkor, mint ahogy Jézus is az utolsó ítélet alapjává teszi a jócselekedetek gyakorlását. Mindenesetre itt a nagyböjt, amikor még komolyabban kell ezt vennünk. Addig, amíg van időnk rá. Mert komoly a figyelmeztetés: „amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel” (Gal 6,10).

Jézus pedig mivel kezdi a mai tanítását irányunkban? Pont ennek az igazolásával! Bejárta az egész ma Szentföldnek nevezett területet, hirdette az evangéliumot, és emellett „meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között” (Mt 4,23). Nem önmagával törődött, teljesen oda tudta magát adni, szét tudta osztani magát másoknak. Ez abban is látszik, hogy minden fáradtsága ellenére is felmegy a hegyre, hogy tanítson (Mt 5,1). Tehát így is, ilyen formában is tanít. És mit tanít? Ugyancsak azt, hogy tudjunk túltekinteni a magunk önző érdekein: mert ez az igazi boldogság! Tudjuk, hogy ő a boldogságot nem földi mércével méri. Nem az emberi szempontok számítanak nála. És ezt meg kellene tanulni beépíteni a nagyböjti szemléletünkbe nekünk is.

Hordozzuk az embertársunk terhét, fáradjunk bele a jótettekbe, Jézus nyomában éljünk a boldogságok fényében! Milyen jó lenne, ha komolyan tudnánk venni a nyolchetenként visszatérő, de a nagyböjt elején hangsúlyozottan elénk állított zsoltárverset, prokiment: „Tegyetek fogadást, és teljesítsétek azt mi Urunknak, Istenünknek” (Zsolt 75,12).

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye