Érintő - vasárnapi gondolatok Kicsák János atyával

Lk 8,5-15

Kedves testvérek!

Jézus beszédei, tanításai mindig az adott kor emberéhez szólnak, így most minket hív a példabeszédben szereplő szántóföld megművelésére. Azonban, hogy megértsük Jézus üzenetét, szükséges ismernünk a korabeli mezőgazdaságban használt technikákat. Annál is inkább, mert az emberek többsége ma egyre távolabb van a mezőgazdasági alapismeretektől. Fontos tudnunk, hogy Jézus korában Izrael földjén nem a felszántott talajra vetettek, hanem az előbb elszórt magokat szántották, forgatták be a földbe. Miután Jézus példázataival mindig tanítani, megértetni akart valamit az Őt hallgatókkal, ezt az akkor közismert példát hozta fel, hogy bemutassa Isten megelőző kegyelmét, amivel minden ember felé fordul. Tehát

Jézus, a Magvető mindenkit üdvösségre hív szavaival, a kérdés az, hogy igéi milyen talajra hullanak. Aki meghallgatja és befogadja azokat, azokat megműveli, beforgatja a talajba – keresztjeink, megpróbáltatásaink lelkünk művelésének részei – hogy százszoros termést hozzanak, vagyis megáldja életüket, hogy üdvösséget nyerjenek.

Mindezek alapján a mi feladatunk saját lelkünk talajának előkészítése a mag, vagyis az isteni tanítás befogadására. Mivel tehetjük ezt meg? Ma sokféle irányzat beszél arról, hogy nem mindegy, mivel vesszük körül magunkat:

• a pozitivizmus szerint be tudjuk vonzani akár a jó, akár a rossz dolgokat gondolatainkkal.
• az ezotéria szerint nem mindegy, hol fekszik az ágyunk a szobában, vagy milyen színű a pénztárcánk.
• a pszichológia szerint a szobánk falának színe is befolyásolja hangulatunkat.

Ezeket a gondolatokat, fél igazságokat nem halljuk vitatni senki részéről. Bizony, még templomba járó, keresztény emberek is sokszor elfogadják ezeket az elgondolásokat, mert hangzatosak, és tény, hogy a fél igazságokban is van egy kis igazság. A szomorú az, hogy amikor áldozópapok, lelkipásztorok, az egyház képviselői hasonló érvekkel állnak elő – vagyis, hogy nem mindegy, mivel vesszük körül magunkat – inkább ellenállásba ütköznek. Például, ha arról beszélünk, hogy nem jó az ördögöt a falra festeni – mert megjelenik a lelkünkben – és nem kellene a halloween szokásait gyakorolni, akkor még keresztények is maradiságról beszélnek a papok részéről, míg ártatlan humorról az ő részükről.

Miért gondoljuk azt, hogy nem hatnak negatívan gyermekeinkre, de még a felnőttekre is, ha rémségekkel, horrorisztikus ábrázolásokkal veszik körül magukat? Az is érdekes, hogy azok, akik tartják e tradíciókat, gyermekeiket nem viszik a temetőbe vagy temetésre, nehogy rossz élményük legyen, pedig szakemberek írják le, hogy a gyászfeldolgozás szempontjából igenis fontos, hogy ott legyenek. A valóság helyett annak torz, beteges és hamis képét nyújtják a következő nemzedéknek, akik nem tudják, hogyan kell gyászolni. Ennek jele, hogy sokan nem értik, miért baj az, ha templom vagy temető közelében kegyeletsértő halloween partit, tökfaragást tartanak. Szomorú azt hallani, amikor valaki úgy nyilatkozik országos médiumban, hogy ez a kedvenc ünnepük a gyermekeinek.

Mennyivel másabb lenne, ha csupa szépséggel vennénk körül magunkat... Ha a képzőművészek nem torzókat hoznának létre, hanem szépséget és harmóniát sugárzó műveket. Ha a filmipar nemcsak agresszióval próbálna szórakoztatni, hanem értéket szeretne közvetíteni. Nos, ha a világ nem is teszi meg, nekünk van lehetőségünk választani a szépet, az értékest, a becsest.

Házainkban legyen kereszt, házi áldás, szentkép. Legyen kitéve a Biblia, és forgassuk is azt. Mindenszentek ünnepén és halottak napján menjünk el a temetőbe, imádkozzunk és emlékezzünk, mert a gyertyák táncoló fényében a sírok felemelnek minket a földről az égbe, hogy együtt legyünk azokkal, akik már nem ezen a világban vannak.

Természetesen az, hogy mivel vesszük körül magunkat, csak egy azon dolgok közül, amellyel készítenünk kell a szívünket Isten igéjére. Lehetne még sorolni a mértékletes életvitelt, a természet szépségeinek felismerését, Isten törvényeinek megtartását, a felebaráti szeretet gyakorlását.

Jézus mai példabeszéde alapján még egy dologra hívnám fel mindannyiunk figyelmét! Jézus azt mondja a példabeszéd értelméről Őt kérdező tanítványoknak, hogy „Nektek adatott, hogy megismerjétek az Isten országának titkait”. Mit akar ezzel mondani Jézus? Talán azt, hogy nem mindenki számára elérhető az üdvösség? Ennek ellentmond maga a példabeszéd, Isten igéjének, a magnak, korlátlan és mérhetetlen szórása. Milyen titkokról beszél Jézus, melyek az Őt követők birtokában vannak? Valamiféle titkos tudásról? Nos, semmiképpen sem.

Jézus véleményem szerint azokról a Szent Titkokról beszél, melyeket másképpen szentségeknek szoktunk nevezni. Vagyis azoknak adatott meg, hogy megértsék az Ő tanításának teljességét, akik szentségi életet élnek! Ez a felismerés valóban tartalmaz egyfajta kizárólagosságot, de nem azt jelenti, hogy akik nem élnek az egyházon belül, azok ne üdvözülhetnének. Inkább azt jelenti, hogy lelkünk művelésének legfontosabb eszköze a szentségi élet. Jézus mai tanítása tehát nem elítélni akarja azokat, akik még nem készítették elő szívüket, hanem lelkesít arra, hogy élj azokkal a jelekkel és eszközökkel, melyekben felismerheted és megtapasztalhatod Isten jelenlétét az életedben. Jézus ma bátorít minket, merjük előkészíteni szívünk talaját az Ő befogadására, és akarjuk a szentségekkel élve megismerni, és megnyerni az Ő országát! Ámen.

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon, valamint a különféle podcast szolgáltatóknál:

Szöveg: Kicsák János, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye