Július 6-án ünnepi eseményre gyűlt össze a geszterédi görögkatolikus közösség: a templom új ikonfalát (ikonosztázionját) áldotta meg Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke.
A Szent Liturgiát Ábel püspök vezette, aki prédikációjában a hívek hitének és összetartásának fontosságát emelte ki, valamint az ikonok jelentőségéről beszélt.
Ábel püspök atya megjegyezte, hogy bár Geszteréden nem nagy a közösség, nincs önálló parókia, mégis sokszor megfordult már körükben, hiszen az elmúlt csaknem tíz év történései a geszterédiek buzgó törekvéseinek és a templom megszépülésének fontos pillérei voltak. Személyesen volt jelen többek között a kápolna felszentelésekor; a harangláb, a kereszt állítása, a szolgálat házának megújulása és a tér rendezése, mint ahogyan az ikonosztázion megáldása egy-egy fontos állomás: az egyházközség erős hitének és összetartásának a jelei.
Majd az elhangzó evangéliumi szakaszhoz, a kafarnaumi százados történetéhez kapcsolódva rámutatott: a százados nem magáért, hanem szolgájáért kér segítséget – mint ahogy egy szülő könyörög saját családtagjáért, beteg gyermekéért, amikor már másban nem reménykedhet, csak az imádságban. Ez a bibliai szakasz mégis az örömről szól: meggyógyult az ember. A hozzátartozóinkért, embertársainkért érzett féltés, szeretet hasonlatos az Isten irántunk tanúsított gondoskodáshoz. Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve: „Isten bennünk saját képmását akarja felfedezni, hiszen mindannyian gyermekei vagyunk, szeretettel tekint ránk. Talán felteszi a kérdést az Atya is ezen az ünnepen: ki hasonlít rám, ki tükrözi vissza leginkább gondoskodásomat, szeretetemet, áldozatomat.”
Ikontiszteletről és az ikonok jelentőségéről így fogalmazott. „Az ikon által láthatóvá válik, ami eddig csak lélekben volt jelen: az Isten világának lenyomata, képmása jelenik meg közöttünk.” Az ikon nemcsak szentképként szolgál, teológiai üzenetet ad át, hanem tükör is: arra hív, hogy az ember magára tekintve általa felismerje: milyen vagyok, kire hasonlítok.
Az ikonosztázion egyes alakjain elmélkedve „zarándoklatra”, önvizsgálati útra hívta a jelenlévőket: felismerjük-e magunkat az ikonokban; ki az, aki leginkább tükrözi viselkedésünket. Mária igent mondott: könnyen tudunk-e mi igent mondani? Kozma és Damján ingyen adták, amit Istentől kaptak, gyógyítottak: vajon milyen a mi nagylelkűségünk. A születés, a kereszthalál képe szintén elgondolkodtat minket. Az ikonok Isten képére teremtett emberi méltóságunkra is emlékeztetnek, tükrök, miközben bibliai történeteket jelenítenek meg és adnak át üzenetet – vigaszt, hitet, példát.
Ábel atya szerint „minden ember lelke ikon, és minden ikon valamelyest visszatükrözi lelkiállapotunkat. Mert az ikon nemcsak Krisztus képmása, hanem a mi belső arcunk is”. Prédikációja végén áldást kért a templomra, a közösségre és az új ikonosztázionra.
A liturgiát követően szeretetvendégségre is sor került, ahol a hívek közösen ünnepelhették meg a templom újabb fontos mérföldkövét. Az esemény nemcsak építészeti és liturgikus értelemben jelentett megújulást, hanem a közösség lelki életének is meghatározó pillanata lett. A szolgálattevő, Munkácsi János érpataki parókus atya megköszönte a munkálatot elvégzőknek a fáradozást, a jelenlévőknek a közös ünneplést.
Geszteréden a római katolikus hagyományok erőteljes jelenléte miatt hosszú éveken keresztül Érpatakon keresztelkedtek a görögkatolikus hívek. Filiaként régóta szeveződik itt a közösség. A legutóbbi népszámlálás során mintegy háromszáz fő vallotta magát görögkatolikusnak, a betelepülő családok miatt ez a létszám változik. 2018-ra felépítették a görögkatolikus templomot, majd az évek során lassan, fokozatosan szépítették, bővítették: berendezték liturgikus tárgyakkal, a külső teret rendezték, haranglábat és keresztet állítottak, 2025-re ikonosztáziont készíttettek saját és egyházmegyei forrásból. Az ikonosztázion fa állványzatát Sarkadi Sándor ácsmester, Gergely József fafaragó mester készítette, az ikonokat Makláry Teréz festette meg.
Kapcsolódó:
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 | 12 |
13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |