 
A máriapócsi kegykép tőszomszédságában, a Családvárban vasárnap, 2017. július 30-án ikonkiállítás nyílt. A kiállítás előszobájában pedig csipkékben gyönyörködhetett a művészetkedvelő közönség.
A máriapócsi Családvár nagytermében vasárnap Rausz Szilveszter ikonkiállítását és dr. Pallai László csipkekiállítását tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítást Szocska Ábel apostoli kormányzó nyitotta meg, aki az ikonokról, mint a Szentírásból kitépett darabkákról beszélt. Hiszen minden egyes ikon egy szentírási történet, melyet az ikonfestő az ecsetvonásaival mesél el. A pócsi ikon például a karácsonyi történet részlete, a kereszten függő Krisztus a megváltás története. Az ikont hitelessé az teszi, hogy a festő utolsó mozzanatként rövidített görög betűkkel az ikon tanítását ráírja az ikonra. „A valaha készült legszebb ikon mi vagyunk, mindnyájan, az emberek, hiszen képmásai vagyunk az Úristennek, a mi életünk is akkor lesz igazán hiteles és értékes, ha valamilyen formában megjelenítjük az Evangélium üzenetét, az Evangélium szépségét tükrözzük.” – mondta a kormányzó.
Dr. Pallai László, orvos, nyugdíjasként is aktív tüdőgyógyász apáca nagynénjétől tanulta még gyermekkorában a csipkeverésnek ezt a változatát, s a kezdeti lelkesedése tudatos elhatározássá érett a művészben, hogy a kézimunkának ezt a változatát szabadideje egy részének feláldozásával művelhesse.
Rausz Szilveszter művész úr pedig arról beszélt, hogy az ikonfestéssel eltöltött tizenhét éve milyen sok élményt adott neki. A fénnyel írt ikonok, a festett teológia képeinek elkészítési nehézségeiről és szépségeiről.
A legfőbb szépség maga az Isten, ha a széppel foglalkozunk, magunk is széppé váluk. Ennek felismerése a legszebb feladatunk.
Ima ikonfestés előtt:
Uram! Engedd, hogy társaid legyünk az alkotásban. 
Megértsük és megszépítsük a Te kezed munkáját, 
Hogy ez a mi földünk biztos otthona lehessen 
Gazdagságnak, Szépségnek, Boldogságnak és Békességnek. 
(Szent-Györgyi Albert)
Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |