 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki 2023-ban adója 1 százalékát a Magyar Katolikus Egyház számára ajánlotta fel.
A befolyt összegből idén is Egyházunk különböző intézményei mellett a Katolikus Egyház karitatív tevékenységét támogatjuk. Az ország szinte minden pontján jelen vagyunk az országos és egyházmegyei karitász, valamint a szerzetesi közösségek által fenntartott szolgálatokon keresztül. Munkatársaink igyekeznek a lehető legtöbb nehéz helyzetben lévő emberhez eljuttatni a tevékeny krisztusi szeretetet. Katolikus óvodáink és iskoláink támogatása is kiemelten fontos számunkra. Folyamatosan segítjük a háború miatt nélkülöző gyermekeket és családokat, valamint a kritikus helyzetbe került kárpátaljai testvéreinket is.
Örömmel tapasztaljuk, hogy a katolikus hívők évről évre tudatosabbak. Mások is egyre többen látják és tapasztalják a Katolikus Egyház jelenlétét a hétköznapokban. Mindezt az is bizonyítja, hogy az utóbbi közel tizenöt évben 61 százalékkal nőtt azok száma, akik a Magyar Katolikus Egyház javára ajánlják fel adójuk egy százalékát.
Köszönjük, hogy továbbra is segíthetünk!
Budapest, 2023. szeptember 27.
az MKPK Titkársága
Forrás és fotó: MKPK Sajtószolgálat
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |