 
Két nap alatt kétszer is hallhatta a Szent Atanáz kórust Nyíregyházán, aki vasárnap a Szent Miklós-székesegyház esti szertartásain vett részt, illetve aki hétfőn ellátogatott a Görögkatolikus Múzeum rendezvényére.
A kórust ez alkalommal is Bubnó Tamás Liszt- és Érdemes Művész díjas karnagy, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kántorképzésének szakfelelőse vezényelte.

Ebben az egyházi évben másodszor, február 25-én vasárnap szolgált a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban az esti Szent Liturgián és az azt követő vecsernyén az ország különböző görögkatolikus egyházközségeiből érkezett énekesek kórusa.

Másnap Bizánci dallamok címmel egyházzenei kalandozásra és közös éneklésre hívták a múzeumba az érdeklődőket, akik ebben a félévben összesen négy alkalommal vehetnek részt a különleges rendezvényen.

Bubnó Tamás vezetésével a résztvevők a bizánci zenetörténetről és zeneelméletről szóló ismeretterjesztő előadása mellett közös éneklésben is részt vehettek.
Görögkatolikus egyházunkban 213 dallam található összesen, amelyet egy aktívan szertartásokra járó hívő el tud sajátítani. Ezek között a legegyszerűbb Amentől és Uram irgalmazztól kezdve a Babilon folyóvizei mellett… kezdetű zsoltárig számos nehézségi fok van – magyarázta az előadó.
Ez a zsoltár (137.) a babiloni fogság idején (Kr. e. 586-538) a zsidók közösségi siratóénekeként keletkezett. A kollektív elnyomatás és az otthontalanság élményének univerzális érvényű megfogalmazása a 21. századi embert is éppúgy megszólítja, mint elődeit. A zsoltárra írt dallamot az este alatt a kórus segítségével meg is tanulhatta a közönség.
Bubnó Tamást és a Szent Atanáz kórust következő alkalommal március 18-án a Görögkatolikus Múzeumban, április 28-án a Szent Miklós-székesegyházban hallhatják az érdeklődők.
Szöveg és fotó: Vándor Ilka Borbála / SzAGKHF
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |