Nagyboldogasszony – Az Istenszülő elszenderedése

Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat, és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. (Jn 5, 24) Ez történt az Istenszülő elszenderedésekor is: Szűz Mária átment a halálból az életre. Az Élet Anyja nem maradt romlásban.

S bár a Biblia nem írja le Szűz Mária halálát, a történetet megőrizte az egyház emlékezete, kifejeződik az ünnep ikonjában és az ünnepi liturgiában. Az ünnep előtti kis alkonyati zsolozsmán énekelhetjük (a harmadik sztihirát lezáró) doxasztikonban a szent esemény tömör leírását:

„Az istenhordozó apostolokat Isten parancsára a felhők mindenünnen gyorsan összegyűjtik. Azok megérintik a te teljesen szeplőtelen s az élet Urát hordozó hajlékodat, s kegyelettel csókolják azt. A magasságbeli erők az ő Uralkodójukkal lejönnek. Istent hordozó legtisztább testedet félelemmel felemelik és viszik. Mennyeiek módjára haladnak előre, és a láthatatlanok módján kiáltják a magasságbeli seregeknek: Íme itt van a mindenség Úrnője, az Isten leánya! Táruljatok fel, kapuk, fogadjátok be mennyeiek módjára az örök Világosság Anyját! Mert őáltala lett az emberi nem egyetemes üdvösége. Őreá fel nem tekinthetünk, s neki méltó dicséretet nem mondhatunk, mert az ő kiválósága felülmúl minden képzeletet…”

A halál nem jelent teljes megsemmisülést az élet végén. A halál egy lépcsőfok, amelyen át az ember reményei szerint átköltözik a földi életből a mennyei életbe. Ehhez kérjük a már mennyekbe vétett Istenszülő közbenjárását, az imádságban fáradhatatlanul buzgólkodó … a pártfogásban a mi változatlan reménységünket. Az egyház nem a gyász színét ölti magára, hanem ünnepi díszbe öltözik, hiszen a virrasztásban is ezt énekelhetjük: „Életadót szülvén, a múlhatatlan életre mentél át, és szomorúság helyett, ó Szűz, örömet ajándékoztál a tanítványaidnak, harmadnapon a sírból feltámadt Szűz, mint az Úr is.”

A bizonyság, hogy vándorlétünk nem a semmibe vész, mindennél fontosabb keresztény vígaszunk. S ez az Istenszülő elszenderedése ünnepének legnagyobb üzenete is.

„Nem veszed észre, hogy a jelenvaló élet ideiglenes és mulandó? Vándor vagy a földön, nem pedig állandó lakos. Érted, amit mondtam? Nem élsz itt, hanem csak átmenőben vagy. Ne mond, hogy ez vagy az a városod. A város ott fenn, a magasban van, itt csak út van. Amíg itt élünk, mindennap csak menetelünk. Ha betérsz egy vendégfogadóba, mondd: feldíszítheted-e azt? Nem. Csak eszel, iszol és sietsz tovább, folytatni utadat. Ne ragaszkodj hát a földiekhez!” (Aranyszájú Szent János) De amikor eljön az idő az átlépésre, hitünk legyőzi félelmünket, mert „a halál egyáltalán nem elpusztulás, hanem átmenet: átmenet a földi vándorlásból az örökkévalóságba.” (Szent Ciprián)

Forrás: Lakatos László: Ünnepi könyv

Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye