Retreat for preists-wives

Ezzel a mottóval rendeztek lelkigyakorlatot Máriapócson a papfeleségeknek, Nagy Bálint jezsuita atya vezetésével. Harminchatan éltek e lehetőséggel. A különleges, szokatlan, de sokat adó közös találkozás programjaira az atya fiatalos lendülete, mosolya, de nem szigora hívta a jelenlévőket. Az első feladat Tóbiás könyvének elolvasása volt. Közösen gondolkodtak arról, hogy kivel tudnának azonosulni, miért, hol van számukra a kincs eltemetve, mi a vakság, amitől szeretnének megszabadulni. Az elemzések sokakban váltottak ki mély érzelmeket, fájdalmakat, könnyeket.

Bálint atya úgy állította össze a találkozókat, hogy a papnék egymással, kisebb csoportokban is megoszthatták a gondolatainkat abban a témában, melyet felvetett. De nagyobb körben is volt lehetőség a felmerülő gondolatokról, problémákról, fájdalmakról beszélni. Egy szemléltető gyakorlat – a résztvevők csukott szemmel nyitott tenyerükbe tollpihét kaptak, melyet észre sem vettek felpillantásukig – volt hivatott megmutatni, hogy sokszor észre sem vesszük azokat az ajándékokat, melyeket az Úr nekünk felajánl. Az imádságról is kaptak tanítást: nem mindegy, hogyan fekszünk le este. Az Isten szemével tekintsük át a napot: miért legyek hálás, miért kell bocsánatot kérnem, mit szeretnék kérni.

Természetesen lehetőség volt szentgyónásra és lelki beszélgetésekre is, ehhez megszólíthatták a Máriapócson szolgáló atyákat is.

„Találjuk meg a Szőlőtövet, ahol megtaláljuk helyünket, önmagunkat.” – Bálint atya a Szent Ignáci-módszerek kicsinyi szeletével vezette a lelkigyakorlatozókat a Szőlőtőhöz.

Forrás: Zolcsák Istvánné Mária, fotó: Orosz Rebeka

Nyíregyházi Egyházmegye