2026. április 18.

1. hang

ApCsel 5,21-32

Azon időben, az apostolok hallgatva az Úr angyalára, virradatkor bementek a templomba és tanítottak.

Mikor pedig megjött a főpap és akik vele voltak, összehívták a főtanácsot, vagyis Izrael fiainak összes véneit, és elküldtek a börtönbe, hogy elővezessék őket. De amikor a szolgák odaértek s kinyitották a tömlöcöt, nem találták ott őket. Visszatértek tehát s jelentést tettek: »A tömlöcöt egész gondosan bezárva találtuk ugyan, az őrök is ott álltak az ajtók előtt: de amikor benyitottunk, senkit sem találtunk ott.« Mikor pedig a templomőrség parancsnoka és a főpapok ezeket a szavakat hallották, meghökkentek, hogy mi történt. Ekkor beállított valaki és hírül hozta nekik, hogy: »íme a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a népet.«

Erre a parancsnok elment a szolgákkal s erőszak nélkül elhozta őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket. Majd odahozták és a főtanács elé állították. A főpap kérdőre vonta őket: »Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal, s ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.« Erre Péter és az apostolok azt felelték: »Inkább kell engedelmeskednünk az Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára függesztve megöltetek. Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek, akit az Isten megadott mindazoknak, akik neki engedelmeskednek.«

Jn 6,14-27

Abban az időben az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, és így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.” Jézus tehát tudván, hogy érte akarnak jönni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, visszament a hegyre egymagában. Amikor beesteledett, tanítványai lementek a tóhoz, hajóra szálltak, és elindultak a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé. Már egészen besötétedett, és Jézus még mindig nem tért vissza hozzájuk. Erős szél támadt, és a tó háborgott. Amikor már eveztek vagy huszonöt-harminc stádiumot, látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához, és megijedtek. De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Föl akarták venni a bárkába, ám a bárka nyomban partot ért ott, ahová tartottak. Másnap a tó túlsó oldalán maradt népnek eszébe jutott, hogy csupán egy kis csónak volt ott, Jézus pedig nem szállt tanítványaival bárkába, hanem a tanítványok csak maguk indultak el. Közben több bárka érkezett Tibériásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették. Amikor a nép látta, hogy Jézus nincs ott, sőt tanítványai sem, beszálltak a bárkákba, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, hogy kerültél ide?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyan eledelért, amely megmarad az örök életre! Ezt az Emberfia adja nektek, akit maga az Atya, az Isten jelölt meg pecsétjével.”

János szentéletű atya

Dekapoliszi Gergely (nov. 20.) tanítványa és útitársa. Az ikonrombolás idején buzdított az ellenállásra. 850-ben halt meg, miután egy időt eltöltött Énekszerző József társaságában is.
Különbözik Szent Gergelynek egy másik hasonló nevű tanítványától, aki a Szentföldet végigjárva a Szent Karitón monostorban telepedett le (a 9. században), s innen kapta a „régi-lavrában lakó” (paleolavrit) melléknevet. Az ő emlékét április 19-én tartjuk.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!