A Rókahegyi Görög Esték szeptemberi előadását Ivancsó István atya tartotta. Mivel az idei év témája a hitvallás, papi életéről hallhattunk személyes vallomást.
Bevezetőjében elemezte a hitvallás külsőleges és belsőleges megnyilvánulásait. Majd életének olyan mozzanatait osztotta meg a hallgatósággal, amit meghatározónak érzett papi hivatásának kibontakozásában.
Papcsaládba született második gyerekként a templombúcsú napján, a búcsúi Szent Liturgia alatt a nyírturai templom feletti parókián. Ebéd után a jelenlevő papok és a család döntésére megkeresztelték, így csak 5 óra hosszáig volt "pogány". Már kicsi korától szeretett imádkozni, ministrálni, "utánozni édesapja liturgikus mozdulatait".
Soha nem akart más lenni, mint pap! Tanulmányait Nyíregyházán, Budapesten és Rómában végezte. 42 évig tanított a Hittudományi Főiskolán, ahol a Liturgikus Tanszéket vezette. Lelkesen vallott a szertartások szeretetéről. Egész eddigi élete során igyekezett, hogy soha egyetlen szertartást se hagyjon el, sőt bővítse azok végzését minden szolgálati helyén, ahova a tanítás mellett rendelte a püspöke. Hiszen ezeken nem csak rá, hanem az összes résztvevőre árad a kegyelem.
Elhangzott mondataival is biztatta a jelenlevőket, hogy a Szent Liturgián túl jöjjenek az utrenyére, vecsernyére, a csodálatos egyéb szertartásokra, amelyeket röviden be is mutatott.
Tanúságtétele megható, hiteles és hitet erősítő volt.
Forrás és fotó: Nyíregyháza-Rókahegyi Görögkatolikus Egyházközség
Nyíregyházi Egyházmegye




| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
||||||
2 |
3 | 4 |
5 | 6 |
7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |