Máriapócs adott otthont február első napján annak a már hagyományosnak mondható találkozónak, melyet a görögkatolikus és evangélikus egyház vezetői tartanak évről évre.
A görögkatolikusokat idén Kocsis Fülöp érsek-metropolita, dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, valamint Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök képviselte.

Az evangélikus vezetők közül dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, dr. Lackner Pál nyugalmazott tábori püspök, valamint Krámer György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója volt jelen.

A fatemplomban végzett közös imádságot követően Ábel püspök atya mutatta be a kegytemplomot és mondta el a kegyhely történetét.

Ezt követően a résztvevők a Zarándokházban tanácskoztak. A megbeszélés fő vonalát főként a lelkipásztori kérdések adták, mint például a világ evangélikusságának helyzete vagy a szinódusi folyamat jelen állása és az abból fakadó feladatok, de szó volt az eutanázia kérdéséről és a gyermekvédelemről is.
Az együttlétet közös ebéddel és egymás megajándékozásával zárták. A következő évi találkozón az evangélikus püspökök lesznek a vendéglátók.
Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Palánki István
Nyíregyházi Egyházmegye




| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
||||||
2 |
3 | 4 |
5 | 6 |
7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |