Szombaton egész nap zuhogott. Vasárnap délután ragyogott a nap. Hétfőn ismét esőre ébredtünk. Kedves volt az Úr előtt a máriapócsiak együtt imádkozása…
Kereszthódoló vasárnap Kocsis Fülöp metropolita atyával és a Jézus-ima lelkigyakorlatot befejezőkkel imádkoztuk végig a Nagy Szent Bazil liturgiáját. Már ez is felemelő volt, délután pedig kiteljesedett a böjti imádságunk azzal, hogy kereszthódoló útra indultunk a településen. A 10 állomásból álló rövid zarándoklat Orosz István atya vezetésével a kegytemplomból, a Szent Kereszt oltártól indult. Egy-egy kereszthez megérkezve elénekeltük az „A te kereszted előtt leborulunk, Uralkodó…” énekünket, azután elmélkedés hangzott el, és mindig elcsendesedéssel indult újra el a százötven fősre duzzadt csoport. A menet elején a kegytemplom Szent Kereszt ereklyéje haladt. A helyiek a 7 kilométer hosszú út egy pontján váratlanul vendégül is látták zarándokokat.
A templomba visszaérkezve parókus atya záró szavaival kiemelte: a kereszthódolást Krisztusért, a közösségért, az egyházért, és önmagunkért végeztük.
Reméljük, hogy mindazoknak, akik részt vettek a vasárnap délutáni imádkozáson, sikerült kellő lendületet venni a készületi idő hátralévő részére.
Máriapócs Nemzeti Kegyhely, fotó: Májer Zsuzsa és Tóth Árpád
Nyíregyházi Egyházmegye




| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
||||||
2 |
3 | 4 |
5 | 6 |
7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |