Érintő – vasárnapi gondolatok Szabó Csaba atyával

Érintő – vasárnapi gondolatok Szabó Csaba atyával

„Álljunk eddig jobb oldalán az Emberfiának, álljunk eddig bal oldalán az Emberfiának, ha észrevesszük jelenlétét, az a helyes irányba fog bennünket terelni, mert Ő az út, az igazság és az élet.” – elmélkedés Szabó Csaba Péter atyával húshagyó vasárnapon.

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2026. február 8. 08:02

Mt 25,31-46

Krisztusban kedves Testvérek!

Egyházunk idejében, és a vasárnapi evangéliumokban már érződik, hogy közeleg a húsvétot megelőző bötji időszak. A böjt lehetőség szolgálatra, imádságra, Istennek való felajánlásra, és a tükörre is, amit szívünk elé őszintén tarthatunk.

Böjtünk lényege mégsem lehet az Isten előtti eredmények gyűjtésének időszaka, hiszen nem rajtunk múlik, hol foglalunk helyet. Akár Jézus jobbján, akár Jézus balján álljunk, a lényeg, hogy Jézus van ott. A lényeg, hogy Jézus ott van.

Ahogy az evangélium tanításában halljuk, az Emberfia a juhokat a jobbjára, a kosokat pedig a baljára állítja. Ez az evangéliumi hely részletesen segít nekünk az oldalak jelentésének megértésében. Pedig a lényeg egy, hogy Jézus jelen van. Ott van a legkisebben, akivel csak egy cseppnyi jót is teszünk, vagy nem teszünk. Jelen van, amikor mindenki elfordul a legkisebbtől. Elfordulnak, mert úgysem arra költi a pénzt, amire kéri. Mert úgyis van miből ennie. Mert vannak már segélyszervezetek. Elfordulnak, mert szégyen az elesettel együtt mutatkozni, akárcsak az ókorban. Elfordulunk, mert ítélkezünk. És észre sem vesszük, hogy Jézus jelen van.

Persze, más olyankor az élet, amikor mi leszünk kisebbek. Amikor éhezünk a figyelemre, éhezünk a meghallgatásra, a megértésre. Éhezünk a társaságra, a szeretetre. Meztelenek vagyunk kapcsolati téren. Rögtön megérezzük milyen kicsinek lenni, amikor a világ szemében leprásak vagyunk. De észre sem vesszük, hogy Jézus jelen van.

Jézus, aki ott van a legkisebben. Amit vele tettetek, velem tettétek. Amit vele nem tettek, velem nem tettétek.

Felfoghatatlan vigasztalása ez az Emberfiának. Felfoghatatlan, hogy átvállalja nehézségeinket, és velünk hordozza a kiszolgáltatottság keresztjét.

De a leggyógyítóbb Jézus szeretetében, amit az Atyától tanul, amit az Atyától közvetít felénk, és amely szeretet irgalmassága azt is közvetíti, hogy még csak fel sem kell fognod. Az Atya nem várja el, hogy mindent megértsünk, nem várja el, hogy felfogjunk mindent, amit értünk tesz. Arra vár, hogy észrevegyük, Ő jelen van az életünkben. Velünk van, amikor másokat, és magunkat kell szeretni, és velünk van, amikor éhezünk a szeretetre.

Jézus tanítani akar bennünket, hogy nehogy eltévedjünk, támogatni akar bennünket, hogy az Ő útját járjuk, vezetni akar bennünket, hogy elfogadjuk jelenlétét, és szívünkbe tekintve úgy éljük életünket, hogy Ő velünk van.

Álljunk eddig jobb oldalán az Emberfiának, álljunk eddig bal oldalán az Emberfiának, ha észrevesszük jelenlétét, az a helyes irányba fog bennünket terelni, mert Ő az út, az igazság és az élet.

Ámen.

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon, valamint a különféle podcast szolgáltatóknál:

Nyíregyházi Egyházmegye on Apple Podcasts

Nyíregyházi Egyházmegye/Podcast on Spotify

Nyíregyházi Egyházmegye - YouTube

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Elmélkedés, gondolatok, lelki táplálék, érintő




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert