Karácsonyi műsorral, közös vacsorával és személyre szabott ajándékokkal ünnepelték a Megváltó születését a Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon hodászi lakói. Az eseményen Bodnár-Szabó Ildikó, a szociális iroda vezetője is köszöntötte az ellátottakat.
A karácsonyi hangulatba öltöztetett tornacsarnokban idén is a szereteté volt a főszerep. A hodászi otthonban – a többi telephelyhez hasonlóan – az ellátottak meghitt műsorral kedveskedtek egymásnak és a meghívott vendégeknek. A 200 pszichiátriai betegséggel élő és a 30 demenciával küzdő számára a december 21-i ünnepség jelentette az egész héten át tartó karácsonyi forgatag csúcspontját.
A lakók az ünnep alkalmával megtapasztalhatták a közösségi összefogás erejét. Az ajándékozás idén is több szinten valósult meg:
A hagyományos ünnepi vacsora elfogyasztása után vette kezdetét a megható műsor, majd az ajándékok átadása. A csomagokat az intézmény vezetője, Lippainé Szabó Katalin személyesen nyújtotta át az ellátottaknak, hangsúlyozva a törődés fontosságát.
Az intézményvezető hitvallása szerint a gondoskodás túlmutat a szakmai feladatokon:
„Lehet családias egy intézmény. Azt szeretnénk, hogy az ellátottak egy nagy család tagjának érezzék magukat – ezt a munkatársakkal együtt valóban így élhettük meg idén is.”
Az itt élő lakók közül sokan korábban nem tapasztalhatták meg, milyen az igazi családi meghittség. Azáltal, hogy a munkatársak őszinte odafordulással és a családi hagyományok ápolásával veszik körül a gondozottakat, esélyt teremtenek a társadalom peremére szorult embertársaiknak a méltó és teljes élet megélésére.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye




| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
||||||
2 |
3 | 4 |
5 | 6 |
7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |