A Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény nevelőszülői hálózatában élő gyermekek látogatták meg Szocska A. Ábel megyéspüspököt, hogy karácsonyi énekekkel és jókívánságokkal köszöntsék a főpásztort és munkatársait.
Ezen a napon az újfehértói nevelőszülői egység hat gyermeke először a helyi idősek otthonában örvendeztette meg a lakókat, majd Nyíregyházára, a püspöki hivatalba érkeztek kántálni. A gyerekeket, akik önként jelentkeztek a szolgálatra, Elek Ádám lelki vezető, Erdei Sándor intézményvezető, valamint Veszprémi Tiborné Ágnes nevelőszülői tanácsadó kísérte el.
A közös éneklést követően az ajándékozás és a püspöki áldás következett. Erdei Sándor intézményvezető az egyik, nevelőszülőnél nevelkedő gyermek alkotását ajándékozta Ábel püspöknek.
Majd a gyermekeknek lehetőségük nyílt egy közvetlen beszélgetésre a főpásztorral. A fiatalok őszinte érdeklődése, hitbeli és vallási kérdései mély tartalommal töltötték meg a találkozót. Az oldott légkörnek köszönhetően a vendégek örömmel tartottak Ábel atyával a szeminárium kápolnájába is.
A látogatás után a csoport továbbfolytatta útját, hogy Szakolyban az ottani idősek otthonában is hirdessék az ünnep örömét.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye




| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
||||||
2 |
3 | 4 |
5 | 6 |
7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |