A hitvalló ősök emlékezete nem csupán a múltunk része, hanem a jövőnk alapköve – ez volt a legfőbb üzenete a nyíregyházi Görögkatolikus Múzeumban tartott könyvbemutatónak. Dr. Ivancsó István atya könyve egy olyan embert állít példaként, aki a szovjet lágervilág embertelenségében is megmutatta: vannak szent dolgok, amikért érdemes az életet is odaadni.
A kommunizmus áldozatainak emléknapja kapcsán is aktuális eseményen dr. Szabó Irén múzeumigazgató köszöntötte a mintegy hetven megjelentet, akik közt jelen volt a munkácsi Kommunizmus Áldozatainak Múzeuma igazgatója, valamint papcsaládok, leszármazottak. Hangsúlyozta: a görögkatolikus egyház egy nagy család, amely most a vértanúk és hitvallók emlékezete köré gyűlt össze. A rendezvény közös imádsággal vette kezdetét, megadva az alkalom lelki méltóságát.

Dr. Ivancsó István atya, a kötet szerzője vetített képes előadásában mutatta be Csépes János atya életútját. Kiemelte a „kettős identitás” jelentőségét: a vértanú pap ruszin és magyar gyökerei békésen megfértek egymás mellett, négy nyelven beszélt, és mély vallásosságát otthonról, a nagyszüleitől hozta. A szerző elárulta, hogy a regény megírását nemcsak kutatói kíváncsiság, hanem személyes szál is motiválta, hiszen távoli rokonság köti a Csépes családhoz.

A kutatómunka során a család által őrzött levelek, fényképek és a híres „primitíciás kép” (melyet János atya „Szeretettel: Jancsi” aláírással látott el) segítettek abban, hogy a történelemkönyvek adatain túl a hús-vér ember is megjelenjen.

Pintér József történelemtanár a korszak politikai kényszerpályáit vázolta fel. Emlékeztetett: 1944 és 1949 között a szovjet hatalom szisztematikusan építette le a görögkatolikus egyházat, hogy azt az ortodoxiába kényszerítse.
A 128 hitvalló pap, köztük Csépes János, az adott szó becsületét és esküje szentségét választotta a behódolás helyett, megmentve ezzel az egyház jövőjét.

Az esemény legszemélyesebb mozzanata a dédunoka, dr. Dudás-Feczák Donáta tanúságtétele volt. Donáta felelevenítette nagynénje, Gajdos Viktória gondolatait és üknagyapja, a szintén meghurcolt Ivancsó Gyula atya börtönből írt leveleit.
„A hit hatalmas érték, elvenni tőlünk senki sem tudja, hacsak magunktól oda nem adjuk” – idézte a családi tanítást.
A Szabó Irén által intézett személyes kérdésre válaszolva Donáta elmondta: gyermekként a dédapa története egyfajta „romantikus hőstörténet” volt számára, de felnőttként értette meg a transzgenerációs trauma mélységét és azt a kegyelmet, amely a vértanú közbenjárása által ma is segíti a családot. A dédunoka kiemelte dédnagymamája, „Micike” (Ivancsó Mária) alakját is, aki évtizedekig titokban, befüggönyözött ablakok mögött őrizte a hitet és készítette fel gyermekeit a szentségekre.

Szabó Irén igazgató asszony felhívta a figyelmet arra, hogy minden imakártya vagy régi fénykép forrásértékű lehet, és kérte a papi családokat, hogy ne hagyják elveszni az emlékeket, hanem juttassák el azokat a levéltárakba vagy a múzeumba. A látogatók figyelmébe ajánlotta a földszinten megtekinthető „Hitemért életemet” vándorkiállítást, valamint Boldog Romzsa Tódor-ereklyetartó ikont is.
A bemutató közös imádsággal zárult Csépes János boldoggá avatásáért, majd a résztvevők kötetlen beszélgetésen vettek részt, ahol Donáta elmondta: a könyv és a kiállítás segít a családnak a múlt feloldásában és a büszke emlékezésben.
Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye




| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
||||||
2 |
3 | 4 |
5 | 6 |
7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |