Kruppa Tamás atya előadása a rókahegyi görög estéken

Kruppa Tamás atya előadása a rókahegyi görög estéken

Az idei, immár nyolcadik sorozat a szentségekről szól. A második előadást február 3-án dr. Kruppa Tamás dogmatika professzor atya tartotta. Témája az „alapozás” volt, amint azt hosszasan kifejtette.

Szöveg: Ivancsó István, fotó: Rókahegyi Görögkatolikus Közösség2026. február 6. 08:30

Az előadásban annak nagy ívű kifejtését hallhatták a résztvevők, hogy az Isten felszólítását – „szentek legyetek” – hogyan valósíthatja meg az ember. Elsősorban maga Isten szükséges hozzá, aki az „alap”. Ő elküldte a Messiást, a Fölkentet, aki a legnagyobb áldozathozatallal teljesítette be a küldetését. Isten áldozatot vállalt értünk, még a megteremtett emberért is felelősséget vállalt.

Az előadó szerint itt lép be a szentség fogalma, ami azt jelenti: „elkülöníteni”. S ebben rejlik a szentség pozitív szemlélete: különüljünk el a rossztól, vagyis „legyetek szentek”. Az életszentség útja küzdelmes, ezért kapjuk a tájékozódási pontokat a szentségekben.

Tamás atya a jelenlévőknek arra hívta fel a figyelmét, hogy igent kell mondanunk Istennek, aki a legnagyobb igent mondta ki. Ám ezzel együtt nem kényszerít bennünket.

Hallhattuk azt is, hogy megszentelődésünkben mind a három isteni személynek szerepe van. Különösen kiemelte a Szentlélek szerepét. Rámutatott, hogy Jézus fogantatásától kezdve a nyilvános fellépésén át folyamatosan ott működött az életében, s hogy Krisztus „mindent a Lélek által tett” – utalva Nagy Szent Bazil megfogalmazására. Így tehát a szentségekben is a Szentlélek működik, aminek legvilágosabb példája az Eucharisztia epiklézise. Rámutatotz arra is, hogy János evangélista nem ír a pünkösdi eseményről, de az ő „pünkösdje” éppen az epiklézis.

Tamás atya előadásának további részében elmondta, hogy

Isten megtisztulást eszközöl számunkra. Ezt pedig leginkább a szentségek révén teszi. Itt központi szerepet kap az Eucharisztia, amely maga is bűnbocsátó hatással rendelkezik.

Hallhattunk még az ősszentség szerepéről is, vagyis arról, hogy Jézus Krisztus minden szentség forrása.

A tartalmas előadást – mint máskor is – hozzászólások és kérdések követték. Ez utóbbiakra is kimerítő válaszokat kaptak a jelenlévők.

Szöveg: Ivancsó István, fotó: Rókahegyi Görögkatolikus Közösség

Nyíregyházi Egyházmegye

Rókahegy, előadás, szentségek
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert