Érintő – vasárnapi gondolatok Beregi István atyával

Evangéliumi szakasz: Lk 15,11–32

Krisztusban Kedves Testvérek!

A tékozló fiúról elnevezett vasárnapon Lukács evangéliumából az apa és két fia történetét olvassuk. Bár a hagyomány e tanítást „a tékozló fiú példabeszédeként” ismeri, manapság egyre gyakrabban nevezik „az apa két fiáról szóló példabeszédnek”. Ha ugyanis mélyebben végiggondoljuk a történetet, azt látjuk, hogy valójában mindkét fiú elveszett. Bár a másodiké nem olyan látványos, mindketten távol kerültek az atyai háztól.

A kisebbik fiú útja az Istentől való függetlenedni akarás törvényszerű folyamatát mutatja be. Ki kéri az örökségét, és messzire távozik. Ez a történet azonban többet mond egy földi család drámájánál: a mennyei Atya szeretetét és az ember Istentől való eltávolodását tükrözi. Isten nélkül ugyanis azt sem tudjuk, kik vagyunk valójában. Mivel az ember Isten képmása, Teremtőnk ismerete nélkül nem találjuk meg azokat a maradandó értékeket, amelyek az emberi élet igazi irányát mutatják meg. A kisebbik fiú fizikailag is eltávolodott, és csak a mélyponton ismerte fel bűnét. Amikor magába szállt, elhatározta a visszatérést, és elindult az Atya felé.

Az apa örömünnepet rendez a hazatérő tiszteletére, amit az idősebb fiú képtelen elfogadni. Amikor a mezőről hazatérve hallja a vigadalom zaját, haragjában nem akar belépni a házba. Ebben a jelenetben ismét az apa jósága mutatkozik meg: ő megy ki a nagyobbik fiához, és kérlelni kezdi. Az idősebb fiú válasza merev és vádaskodó. Szavaiból kiderül, hogy bár fizikailag otthon maradt, lélekben ő is messze járt. Szolgaként tekintett magára, nem fiúként. Panasza – miszerint soha még egy kecskét sem kapott a barátaival való mulatáshoz – elárulja, hogy nem értette meg az atyai szeretet lényegét, és nem ismerte fel saját kiváltságos helyzetét.

Érdemes feltennünk a kérdést: melyik állapotból nehezebb a megtérés? A látványosan elbukó kisebbik fiúéból, vagy az udvaron belül maradó, de szívében elhidegült idősebbéből? Valójában egyik bűnből sem egyszerű a visszatérés, ezért fontos ébernek lennünk mindkét kísértéssel szemben.

Az apa nem szereti jobban egyik gyermekét sem a másiknál. Mérhetetlen szeretettel fordul mindkettő felé. A kisebbiket nem alázza meg, nem hallgattatja végig bűnvallomását, hanem azonnal felemeli és visszahelyezi méltóságába. A nagyobbikat pedig gyengéden emlékezteti: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd.”

Gondoljunk bele abba a fájdalomba, amelyet az apának nap mint nap hordoznia kellett! Fájdalmat érzett a távozó fiú miatt, akit reménykedve várt vissza, és fájdalmat érzett a mellette lévő fiú miatt is, akinek a lelkét nem tudta megnyitni a szeretetre. Az atyai szeretet azonban képes felülemelkedni ezen a kettős fájdalmon. Ez a szeretet az, amely meg akarja menteni mindkét gyermeket. A kisebbik fiú hazatéréséről olvasunk, de az idősebb fiú történetét Jézus nyitva hagyja – ezt nekünk, hallgatóknak kell befejeznünk saját életünkkel.

Isten irgalma minden emberi elképzelést, számítást és természetes erkölcsi érzéket felülmúl. Ez a példabeszéd arra hív minket, hogy ismerjük meg, fogadjuk be és éljük meg ezt a csodálatos szeretetet, amellyel az Atya minden gyermekét az életre akarja vezetni.

Ámen.

Szöveg: Beregi István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye