Krisztustól, a ragyogó Lángtól kaptuk életünk lángját – diakónussá szentelték Magyar Richárd Zsoltot

Mintha az Úr törvénye szerint járt volna el a család: Richárdot, az elsőszülöttet az Istennek ajánlották.

Az előírt evangéliumi szakasz Krisztus templomban való bemutatásáról és az agg Simeonnal való találkozásáról szólt – erre a titokra „rímelt” a fiatalember ünnepnapi szentelése. Tizenegy paptestvér, két diakónus, papnövendéktársak, családtagok, rokonok és az egyházközség hívei kísérték el Richárdot életének e döntő állomásáig.

Ábel püspök egy égő gyertyával a kezében – elővételezve a február 2-i ünnep, Gyertyaszentelő Boldogasszony központi szimbólumát – kezdte meg prédikációját, oldalán a szentelendővel. Idézte Simeon szavait: Krisztus az igazi világosság, az emberek megvilágítója.

A püspök atya a diakónusi szolgálat eszközeit – a gyertyát, a tömjénezőt, a szenet és a tömjént – hívta segítségül a tanításhoz. Bemutatta használatukat, rávilágítva: a szentelendő élete is így izzott fel a krisztusi láng hatására. A püspök gyermekkora óta ismeri Richárdot, aki szerény máriapócsi körülmények közül érkezett, de az oltár körüli szolgálatot mindig „tüzes” lelkülettel végezte.

„Az ő életével is az történt, ami ezzel a darab szénnel: a krisztusi tűz megérintette, teljesen átizzította. Innentől az a feladata, hogy Krisztus szolgálatában izzék az élete”

– fogalmazott a főpásztor. Kitért arra is, hogy a szolgálatnak vannak nehéz pillanatai, melyeket a szén meggyújtásakor felszálló fanyar füst jelképez, ám ez a kellemetlen szag eloszlik, mihelyst rákerül a tömjén – azaz az imádság, melynek úgy kell az Atyához szállnia, mint a jó illatú füstnek.

A püspök a széntartó edényt a feleséghez, Zsanetthez hasonlította: az ő feladata, hogy óvja és szükség esetén újult erőre lobbantsa ezt a szent tüzet a diakónus szívében.

Kívánta, hogy Richárd

szolgálata olyan maradandó nyomot hagyjon, mint a templom terét belengő tömjénillat, amely akkor is érezhető, amikor a parázs már elhamvadt.

A Szent Liturgia végén Ábel püspök megáldotta a gyertyákat, melyeket a hívek otthonaikba is magukkal vihettek. A köszöntők során gyermekek szavaltak a főpásztornak; Ignácz András atya, nyírlugosi parókus örömét fejezte ki, hogy már a második diakónusszentelés történt a településen.

A város polgármestere, Hovánszki György egy tömjénezővel ajándékozta meg az újszenteltet, aki végül a Jóistennek, családjának, főpásztorának és parókusának fejezte ki háláját.

Magyar Richárd Zsolt az 50. zsoltár versét választotta jelmondatául: „Uram, nyisd meg ajkaimat, és szám a te dicséretedet fogja hirdetni!” (Zsolt 50,17). Ez a fohász személyes vallomás is: Richárd évekig küzdött beszédhibával, amely a rengeteg munka és kitartás eredményeként ma már nem is észlelhető.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye