Boldoggá avatták Orosz Péter Pált

A kárpátaljai és ukrán püspökök mellett európai és amerikai görög- és római katolikus püspökök vettek részt a vértanú bilkei boldoggá avatásán. Ebben a faluban volt parókus Orosz Péter Pál 1946-1949-ig. Részt vett az ünnepen a Görögkatolikus Metropólia mindhárom hierarchája: Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz miskolci, és Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök, Székely János, az MKPK elnöke, szombathelyi megyéspüspök, valamint Varga Lajos váci segédpüspök. A Szentszéket Visvaldas Kulbokas apostoli nuncius és Grzegorz Ryś bíboros, pápai legátus képviselte.

Az ünnepi Szent Liturgián, melyen közel negyven püspök, több száz pap és több ezer ember vett részt, három kórus teljesített szolgálatot. Jelen voltak Kárpátalja és Ukrajna politikai, kulturális és katonai képviselői, Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Fedor Tibor, az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság Egyházi Koordinációs és Kapcsolattartási főosztályának vezetője, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye közgyűlésének elnöke.

A szertartást Tódor munkácsi püspök vezette. Az evangélium olvasása előtt került sor a boldoggá avatásra. Először Tódor püspök a Munkácsi Egyházmegye nevében kérte Orosz Péter Pál boldoggá avatását, majd Viktor Bohiv kánonjogász, az ungvári Boldog Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet rektorhelyettese, Orosz Péter boldoggá avatásának posztulátora (a püspök által megbízott ügyintéző) ismertette a vértanú pap életét.

Ezt követően Ryś bíboros fölolvasta XIV. Leó pápa bulláját, melyben elismeri Orosz Péter Pál vértanúhalálát, a boldogok sorába sorolja, és augusztus 27-ét jelölte ki liturgikus ünnepnapjául. A bulla kihirdetése után lehullt a lepel Boldog Orosz Péter hatalmas ikonjáról, melyen már a boldog felirat is szerepelt.

Ezután ünnepélyesen az oltárhoz emelték a vértanú földi maradványait őrző díszes ládát, és ikonját. Az ereklyetartót tábori lelkészek, az ikont újmisés papok vitték. Közben a kórus boldog Péter vértanú tropárját és kontákját énekelte.

Szentbeszédében Ryś bíboros arra buzdította a híveket, hogy mindig emlékezzenek Péter atya erős hitére. Ez az emlékezet segített megtartani emlékezetét, megtalálni csontjait, és segített boldoggá avatni őt, hiszen egyetlen írásos szöveg sem maradt utána. Méltatta Péter atya jóságát, irgalmát, szelídségét, odaadását. Kiemelte:

Buzdította a híveket, hogy kövessék Péter atya mélységes Mária-tiszteletét és imádságos életét.

„1953. augusztus 27-én két rendőri golyó okozta Péter atya halálát, életének és szolgálatának végét. Hetvenkét évvel később az emberi élet teljességében áll előttünk szeretett püspöke és tanítója, Romzsa Tódor vértanú, és több mint százhúsz letartóztatott, megvert, üldözött, megkínzott, bebörtönzött és meggyilkolt paptársa mellett – áll és tanít bennünket életével és halálával a szeretetre. Hatalmas és radikális szeretetre.” – zárta homíliáját Łódź érseke.

A Szent Liturgia után Tódor püspök egyenként köszöntötte a vendég püspököket. Rövid beszédet mondott Visvaldas Kulbokas apostoli nuncius, Szvjatoszlav nagyérsek, Robert Pipta, az amerikai Parmai egyházmegye püspöke, Mieczysław Mokrzycki lembergi érsek, Vitalij Szkomarovszkij lucki püspök, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, és Fülöp metropolita.

A magyar görögkatolikus főpásztor hangsúlyozta: ez a nap az Isten országának jelenléte. Az ő hűséges szolgájának, az ő emlékezetének ünnepe. Az emlékezésről szólva megemlítette: az Isten emlékezetét is kérjük, amint azt imádkozzuk is Szent Liturgiánkban: „emlékezzél meg rólam, Uram, midőn eljössz a Te országodba.” S mivel ezen a napon különösen is érezzük az Isten jelenlétét, tudjuk, hogy Isten országa közöttünk van, és megemlékezik rólunk. Őrizzük mi is ennek a napnak az emlékét szívünkben!

Fülöp atya magyarul köszöntötte a híveket, szavait Tóth Konstantin atya tolmácsolta.

A Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumának hivatalos életrajza Orosz Péter Pálról

Orosz Péter Pál atya 1917. július 14-én született a magyarországi Biriben, egy Kárpátaljáról származó görögkatolikus pap családjában. Tízéves korában árván maradt, és bátyjával, Istvánnal együtt Szabó Sándor atya gondozásába került. Felesége, Orosz Anna, a nagyapjuk nővére, egyben Orosz Péter keresztanyja volt. Péter a volóci járásbeli Kisszolyván járt általános iskolába, ahol Szabó Sándor atya parókusként szolgált, majd 1928-ban megkezdte tanulmányait az ungvári gimnáziumban.

1933-ban, Szabó Sándor atya halála után Pétert a néhai Sándor atya fia, Szabó András vette magához, aki a huszti járási Szeklence parókusa volt. Ezért Péter a Huszti Állami Gimnáziumban folytatta tanulmányait, amelyet 1937-ben fejezett be. Ezt követően felvételt nyert az ungvári szemináriumba. Mivel a politikai megosztottság után kötött megállapodások szerint a kárpátaljai papnövendékeknek az olmützi Szent Cirill és Metód Szemináriumban kellett tanulniuk, Sztojka Sándor (+1943) püspök Csehszlovákiába küldte Orosz Pétert. Az első bécsi döntés (1938. november 2.) nyomán bekövetkezett történelmi változások miatt azonban a fiatal szeminaristáknak vissza kellett térnie Ungvárra. Itt fejezte be tanulmányait, és 1942. június 28-án Sztojka Sándor püspök nőtlenül pappá szentelte a felsődomonyai Nagyboldogasszony-templomban. Első Szent Liturgiáját 1942. július 12-én végezte a beregszászi járási kovászói Istenszülő Oltalma templomban, Romzsa Nesztor parókus vezetésével.

Péter atya papi szolgálatát a nagyszőlősi járási Magyarkomjáton kezdte, majd 1946-tól az Ilosva melletti Bilkén folytatta. Lelkipásztori odaadása és buzgósága híressé vált a hívek visszaemlékezései, levelek és néhány hivatalos dokumentum révén. Maga a gyűjtemény tanúsítja, hogy Péter atya egész életét Krisztus, az Egyház és Isten népe szolgálatának szentelte. A fenyegetések és a letartóztatás veszélye ellenére végig hű maradt papi hivatásához.

A hívek tanúsága szerint Orosz Péter atya kitűnt jóságával, szerénységével, őszinte szívével, odaadó lelkipásztori gondoskodásával, valamint a szegények és hajléktalanok iránti különleges szeretetével, akiket gyakran befogadott a parókiára – amíg volt parókia.

Kárpátalja 1944-es szovjet megszállása után a helyzet gyökeresen megváltozott, különösen a görögkatolikus egyház számára: számos papot letartóztattak. A nehézségek és a hatalom minden fenyegetése ellenére Péter atya folytatta lelkipásztori szolgálatát, egészen a görögkatolikus egyház 1949-es teljes felszámolásáig.

Péter atyának, mint más görögkatolikus papoknak is, felajánlották, hogy térjen át az ortodox hitre, amely – mint tudjuk – a kommunista rezsim idején nem a valódi ortodox hitet jelentette, hanem épp ellenkezőleg: a kommunisták kezében a nép befolyásolásának eszközévé vált. Még a hívei is – tudva, hogy az atya meghalhat – arra kérték, hogy hozza meg ezt a döntést, de ő mindig hű maradt Krisztus Egyházához.

A titkosszolgálatok hosszú ideig nem tudták leleplezni Péter atya tevékenységét, de 1953 májusában letartóztatták és Ungvárra szállították, ahol körülbelül két hétig volt őrizetben. Péter atyát azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy többé nem látja el papi tevékenységét, ő azonban továbbra is – titokban, éjszaka, megbízható emberek otthonában rejtőzve – folytatta evangéliumi munkáját az Úr szőlőskertjében. Csak így tudott a híveknek szentségeket kiszolgáltatni, Szent Liturgiát végezni, és lelkileg támogatni őket a kommunista rezsim nehézségei között.

Bárhol is jelent meg Péter atya, mindenkit elvarázsolt kedves mosolyával és az arcán ragyogó evangéliumi örömmel. Meleg, őszinte szeretettel fordult az emberekhez, mindenki jó barátjának tartotta. Mintha nem létezett volna számára sem bánat, sem betegség, sem szenvedés. Mindent békével és gyermeki bizalommal fogadott. Arra tanította mindig az embereket, hogy szeressék és becsüljék hitüket, higgyenek bármely élethelyzetben, és tiszteljenek minden embert.

Bár a hatóságok sejtették, hogy folytatja papi tevékenységét, tetten érni nem tudták. Az egyik tanácskozáson a hatóságok képviselői megegyeztek, hogy erőszakkal letartóztatják. Az első kísérletre akkor került sor, amikor Isten szolgája, Jackánics László atya kíséretében Miszticére tartott. A faluba vezető Borzsa-hídon egy rendőr megállította László atyát, Péter atya azonban időben leugrott a hídról és elrejtőzött a bokrok között, bár a rendőr rá is lőtt.

Ilyen körülmények között, pihenés és biztonságos menedék nélkül nem élt sokáig. 1953. augusztus 27-én, Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén, Magyarkomjáton nagy számú hívő gyűlt össze. Péter atya gyóntatta őket, majd Szent Liturgiát végzett. Sztankó Katalin kíséretében, aki segített neki, gyalog érkezett a beregkisfaludi vasútállomásra, ahonnan vonattal kellett továbbmennie Bilkére. Katalin elment megvenni a jegyeket. Eközben Péter atya rózsafüzért imádkozott egy tehervagonban. Valaki azonban felismerte és feladta őket, mert azonnal megjelent Pósik Vaszilij rendőr, aki letartóztatta Péter atyát és Katalinnal együtt Alsókaraszló felé irányította.

A falu előtt Péter atya a rendőrhöz fordult, és azt mondta: „Kérem, engedjen el!” A tanúvallomások szerint Péter atya engedélyt kért, hogy imádkozhasson az út menti keresztnél, és térdre borult. Ezután két lövés dördült el: az egyik a lábán, a másik a tarkóján érte. Péter atya a földre esett, arcán olyan kifejezéssel, amely arra utalt, hogy mondani akart valamit. A falu polgármestere sietett a helyszínre. Látva, hogy Péter atya haldoklik, dühösen fordult a rendőrhöz: „Gyilkos, mit tettél?” A rendőr, tudva, hogy a hatóságok támogatják, megfenyegette a falu elöljáróját: „Hallgass, vagy ugyanarra a sorsra jutsz!”

A rezsim még azt sem engedte meg a híveknek, hogy Orosz Péter atyát az iránta érzett tisztelettel és megbecsüléssel temessék el, mert attól tartottak, hogy a sírhelye zarándokhely lesz. Ezért a holttestet az ilosvai kórház hullaházába szállították, és két napig ott hagyták a földön. Titokban hantolták el a „Cserlenij jarok” nevű tisztáson. Az emberek hamarosan megtalálták, de a rendőrség kiásta és minden nyomot eltüntettek. Harminckilenc éven át titokban tartották Orosz atya földi maradványainak helyét.

A Szovjetunió széthullása és a görögkatolikus egyház legalizálása után a bilkei hívek azonnal elkezdték keresni azokat, akik információval rendelkezhettek Orosz atya meggyilkolásáról és temetéséről. Találtak tanúkat, akik eskü alatt mondták el, mi történt valójában. A „kedves atyácska” (igy nevezték a hívek kedvenc papjukat) földi maradványait az ilosvai rendőrség garázsának betonja alatt találták meg. A csontokat exhumálták és számos vizsgálatot végeztek rajtuk.

Péter atya földi maradványainak ünnepélyes temetése, llosváról Bilkére történő átszállítása, a papságához és életéhez méltó tisztelettel, 1992. augusztus 23-án történt meg. Erre az alkalomra egész Kárpátaljáról összegyűltek a hívek. Orosz Péter atya erényekkel és szentséggel teli életének csúcspontja és lelkipásztori munkájának jutalma a vértanúhalál volt. Az emberek mély tisztelettel szerették lelki atyjukat, aki velük volt az üldöztetések idején, és akire jó pásztorként tekintettek. Életével megerősítette az Üdvözítő szavait, mely szerint a jó pásztor életét adja a juhokért (vö. Jn 10,7-16).

Szöveg és fotó: Király András/Görögkatolikus Metropólia

Nyíregyházi Egyházmegye