A cserkészet múltja és jelene – tartalmas este Rókahegyen

Október első kedd estéjén – ahogyan immár hét éve minden hónap első keddjén – a megszokottnál kicsit kevesebben gyűltünk össze a Rókahegyi Görög Esték előadására. Ám ilyen interaktív talán még egy este sem volt. Mivel az idei évben a közösségekről hallhatunk előadásokat, ezen az estén a cserkészekről szóló rendkívül tartalmas és érdekfeszítő beszámoló következett. Az előadást Ilyés Gábor tanár úr tartotta, aki maga is cserkész. Sok régi fotóval illusztrált, gazdag ismeretanyaggal és képekkel megtöltött előadásából megismerhettük a cserkészet történetét a kezdetektől napjainkig.

Előadását a házigazdával és a legidősebb, 92 éves állandó résztvevővel való kézfogással kezdte, melynek mély tartalma van: bal kézzel fognak kezet, mert az van a szívhez legközelebb; közben a jobb kezet „eskütartásban” felemelik, és három ujjat nyújtva (Isten, haza, embertárs jelképeként), kettőt lehajtva (az egyik az erős, aki segíti a gyengét) tartanak.
A mozgalom 1907-ben indult Angliában, ahol Robert Baden-Powell, katonatiszt, összegyűjtötte azokat a fiúkat, akik „elevenebbek” voltak az átlagnál – ma úgy mondanánk, „nehezen kezelhetők” – és elvitte őket egy szigetre, ahol mindent maguknak kellett elkészíteni: a szálláshelyet, az ételt. A természetközeliség és a munka öröme jó irányban változtatta meg őket. Később felesége, Olave Baden-Powell lányok számára is szervezett hasonló táborokat, majd mindezt tízpontos cserkésztörvénnyel erősítették meg.

Magyarországon Králik László fordította magyarra Robert Baden-Powell jegyzeteit és törvényeit, majd megszervezte az első cserkészcsapatot Nagybecskereken 1909–1910-ben. Ő nevezte el a mozgalom tagjait „cserkészeknek”. Erről 1913-ban a Nyírvidék című folyóirat is beszámolt.

Vármegyénkben az első cserkészcsapat, a 88. számú Szabolcs Cserkészcsapat az Evangélikus Gimnáziumban alakult 1913–1914-ben Kozák István vezetésével. Ezt 2–3 évente újabb csapatok megalakulása követte: a Polgári Fiúiskolában, a Királyi Katolikus Gimnáziumban (itt Kralovánszki Ernő volt a szervező), az iparostanoncok körében (köztük sok fúvós hangszeren játszó fiúval, akik városi rendezvényeken gyakran szerepeltek), valamint a többi elemi iskolában és gimnáziumban.

Lánycsapatok 1925-ben alakultak, fő zászlóvivőjük Dienes Margit volt. Egyik ilyen csapat a Leányárvaházban jött létre, ahol például színielőadásokat és „Árvák karácsonya” ünnepségeket rendeztek.

Mindkét nemnél egyenruhát viseltek, amelynek minden eleme üzenetet hordozott: az ingeken a liliom a tisztaság jelképe volt, míg a fiúk kalapján az árvalányhaj Trianonra, nemzeti árvaságunkra utalt.
Fontosak voltak a nyári táborok, ahol a természetben önellátást, fegyelmet, társaik segítését és a cserkésztörvények betartását tanulták meg.

A cserkészek ma is sokféle tevékenységet végeznek: például hősi sírok gondozását, ünnepségek szervezésében és lebonyolításában való részvételt. Sok fiú és lány írt naplót; érdekességként az előadó megemlítette, hogy egy 1938-as naplóban feltűnik egy név, „segédőrsvezetőként”: Raveczhofer Ferenc, aki később Zenthe Ferenc néven lett ismert – ő volt „A Tenkes kapitánya”.

Hatalmas esemény volt az 1933-as Jamboree, a cserkészek világtalálkozója, amelyet Magyarország rendezhetett. A megnyitón részt vett Horthy Miklós, valamint az ország miniszterelnöke és első számú főcserkésze, gróf Teleki Pál is.

Az előadásból azt is megtudhattuk, hogy vármegyénk első számú főcserkésze báró Buttler Sándor volt, akinek sírjához rendszeresen, nagy tisztelettel látogatnak el az „utódok”.

A szocialista időkben a cserkészetet betiltották; az ideológia kivételével azonban sok mindent átvettek belőle a kisdobos és úttörő mozgalmak. Ma ismét működnek cserkészcsapatok, bár létszámuk jóval kevesebb, mint a kezdetekben. Megyénkben az újraszervezésben nagy szerepet játszott Kardos István, akinek sírját a fiúcserkészek tették rendbe.

Az előadás még a leírtaknál is több információt tartalmazott; rendkívül tartalmas és érdekes volt. A résztvevők őseinek érintettsége miatt különösen személyessé és interaktívvá vált, s a kérdésekből, hozzászólásokból is kiderült: sokunk elődeinek volt köze a vármegyei cserkészcsapatokhoz.

Egy újabb közösséggel gazdagodott ismeretanyagunk, hálásan köszönjük ezt a szép estét a rendkívül felkészült előadónak és az aktív résztvevőknek!

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye