Kettős jubileum a Kegyes atya emlékezetére

Kettős jubileum a Kegyes atya emlékezetére

Száztíz éve költözött a mennyei hazába a hívek által tisztelt Kegyes atya, és kerek száz esztendeje szentelték fel kápolnáját. Az ünnepi Szent Liturgián az ikonok tanításán és az ősök hitén keresztül kapcsolódhattak össze az égiekkel a jelenlévők. Az egyik résztvevő, Sarkadi Ildikó beszámolóját olvashatják a február 22-i eseményről.

Forrás és fotó: Sarkadi Ildikó2026. február 24. 10:02

Február 22. Kegyes atya mennybe való költözésének 110. évfordulója, a kápolna szentelésének pedig a 100. évfordulója. Ezen a csodás ünnepen Fedor Péter atya, Ivancsó István atya és Sivadó Csaba atya együtt végezték a Szent Liturgiát a Kegyes atyáért és a megjelent hívek lelki töltekezéséért.

Ma az igazhitűség, azaz az ikontisztelet vasárnapja van. Találkozás az ikonnal, mely a kapcsolattartás eszköze. Rajtuk keresztül közelebb kerülünk azokhoz, akiket ábrázolnak: szentekhez és nagy eseményekhez, melyekben tetten érhető az isteni gondviselés. Nem imádjuk az ikonokat, hanem tiszteljük őket. Az ikon látni tanít. Az ikon előtt imádkozva bepillanthatunk a mennyországba: kinyitja a mennyek kapuját, Isten pedig láttatni engedi, hogyan is akarja igazgatni életünket.

Ugyanezt érezhetjük, amikor Kegyes atya képére pillantunk. 110 évvel a halála után a hívek unokái és dédunokái jönnek tiszteletére a Szent Liturgiára. Kegyes atya összeköt bennünket az Istennel azáltal, hogy hidat képez a menny és a föld között. Hiszen a célunk az örök életre való rátalálás. Hordozzuk Krisztust, engedjük, hogy a Szentlélek eltöltsön bennünket, hogy tanúskodhassunk Isten szeretetéről!

Kegyes atyára nézve érezzük, hogy 110 év elteltével is ragyog ránk végtelen szeretetével. Buzdít bennünket az imádságra, hogy válaszolni tudjunk Isten hívására. Ez a nap mindannyiunk számára az Istennel való találkozás ünnepe is volt.

Forrás és fotó: Sarkadi Ildikó

Nyíregyházi Egyházmegye

kegyes atya, évforduló
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert