Érintő – vasárnapi gondolatok Beregi István atyával

Lk 8,5-15

Krisztusban kedves testvérek!

Jézus példabeszédekben beszél Isten országáról. A példabeszéd nem elvont igazságot közöl, hanem elmélyülésre és távlatokra hív bennünket. Aki nem tud erre a mélységre megnyílni, az nem látja meg az üzenet lényegét.

Ha elgondolkodunk ezen a tanításon, az első kérdésünk az lehet: ki ez a magvető? Maga Jézus az, aki Isten üzenetét hozza el nekünk. Ő az első magvető, aki nemcsak elmondta, hanem meg is valósította Isten irántunk való szeretetét. A magvetés munkája azonban folytatódik: Jézus az apostolokra és utódaikra bízta a tanítást.

Ma mindannyian magvetőkké válhatunk. Nem a lelkipásztor az első, aki a gyermek szívébe elülteti Isten üzenetét, s nem ő tanítja meg az első imádságot sem – mindezt otthon, a szüleinktől tanuljuk meg legelőször. A szülők az első magvetők. Jó erre gondolnunk: nemcsak azok feladata a magvetés, akiknek ez a hivatásuk, hanem mindannyiunké, amikor szavainkkal és példánkkal tanúságot teszünk a hitünkről. Reményt adó látni, hányan igyekszünk továbbadni Isten igéjét.

A mag Isten igéje. Érdemes megkérdeznünk magunktól: vajon mindig helyesen adjuk tovább ezt az üzenetet? Mindig az a kép rajzolódik ki az emberek előtt, amit a Biblia mutat? Olyan sokszor látjuk, hogy emberi szavak – néha félreértésből vagy eltorzításból – hamis képet festenek Istenről. Istent sokszor kényúrként mutatják be, aki a hatalmával bármit megtehetne, mégis kiszámíthatatlan. Ez nem a Szentírás üzenete! Jézus a Szentháromság szeretetközösségét állítja elénk, aki irgalmasan szeret, és felemelni, megváltani, életre hívni akar bennünket, nem pedig megbüntetni vagy megalázni.

Éppen ezért kell ügyelnünk azokra a veszélyekre, amelyeket Jézus elénk tár ebben a példabeszédben:

Az útszélre eső mag: A szív megkeményedhet, mint a letaposott út. Milyen könnyű hozzászokni a rosszhoz! Látjuk, milyen könnyen megszokja az ember még a háború hírét is az évek teltével, mert már nem érinti meg úgy a lelkét, mint az elején.

A sziklára eső mag: A felszínesség kísértése. Örömmel fogadjuk az igét, de nincs gyökerünk, nincs türelmünk ahhoz, hogy a tanítás megérjen bennünk.

A tövisek közé eső mag: Az élet gondjai, vágyai és gazdagsága elfojtják a hitet. Ma már nem azt mondják az embernek, mint évtizedekkel ezelőtt, hogy a vallásosság hamis dolog; inkább azt sugallják, hogy fontos a hit is, de mennyi minden más még fontosabb mellette... Így a mindennapi gondok és vágyak lassan elsodorhatnak Isten üzenetétől.

Bár a példabeszéd háromszoros kudarccal indít, a tanítás mégsem a reménytelenségről szól, hiszen a végén ott áll a százszoros termés, ami messze felülmúlja a veszteségeket.

Izraelben évente kétszer vetettek. Az a tény, hogy a magvetés újra meg újra megtörténik, a remény távlatait nyitja meg előttünk: aki tavaly még keményszívű volt, annak a szíve meglágyulhat; aki felszínes volt, elmélyülhet; s aki a világi gondokat tette az első helyre, új sorrendet állíthat fel az életében.

Isten, aki az igazi magvető, soha nem fárad bele a vetésbe. Ő állandóan táplál, erősít, vezet bennünket és életet ad. Ez a mi szilárd reményünk. Bár figyelmeztet a veszélyekre, ez a példabeszéd mégis a reményben és az örömben akar megerősíteni bennünket, hogy meglássuk a magvető Isten fáradhatatlan szeretetét, amely újra és újra keres minket, hogy az örök életre vezessen.

Ámen.

Szerző: Beregi István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye