Az intézmény nevelőszülői és lakásotthoni hálózatában nevelkedő gyermekek, valamint az ott dolgozók közül – ragyogó napsütésben és kellemes hangulatban – közel kétszázan indultak útnak október 10-én, szombaton a Magy–Kauzsay-tanyáról Máriapócsra, hogy köszöntsék a Szűzanyát.
Máriapócs idén ősszel is szeretettel várta a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény népes családját.

Bodnár Attila lelkiigazgató indított útnak imádsággal, útközben pedig Kocsis Dániel kísért bennünket útravaló gondolatokkal.

A kegytemplomhoz érve Sajtos László papnövendék Lukács evangéliumából idézett (Lk 5,4), ahol Jézus így szól Simon Péterhez a Genezáreti-tónál:
„Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!”
Lelki tanításában arra bátorított bennünket, hogy a fáradtság vagy a kudarctól való félelem miatt ne maradjunk a felszínen. Bizakodnunk kell Jézus szavában még akkor is, ha a korábbi tapasztalataink mást mutatnának, hiszen a valódi változás és a bőség a mélyben – a hitben és az Istenre való ráhagyatkozásban – rejlik.

A kegytemplomban eltöltött imádságos percek után hálával a szívünkben az Emmánuel-házban folytattuk a programot, ahol Nagy Zoltán tanúságtételét és zenés szolgálatát hallgathattuk meg.
A nap zárásaként együtt fogyasztottuk el a finom ebédet, majd épségben és egészségben hazaérve adtunk hálát a Jóistennek kimondhatatlan jóságáért és a közösen eltöltött csodálatos napért.
Forrás és fotó: Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
4 | |||
|
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
|
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
|
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
|
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |
© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye
Fejlesztés: Szikora Ede Szabolcs (2026.07.01-től) | Zadubenszki Norbert, Gerner Attila (2015–2026)