Érintő – vasárnapi gondolatok Egri Tibor atyával

Mk 9,17-31

Elengedni az ágat…

Krisztusban szeretett Testvéreim!

Múlt vasárnap, amikor Anyaszentegyházunk hódolatra helyezte ki a keresztet, hogy erősítsen bennünket a böjt további futásában, és megmutassa, mennyire szeretett – és még mindig szeret – bennünket Teremtő Istenünk, a mai evangélium még kézzelfoghatóbban tárja elénk ezt a ki nem érdemelt, mégis Istentől állandóan felénk áradó szeretetet. Ahogy Jézus Krisztus a keresztjével megmutatta nekünk, hogy a szenvedésnek is lehet örök és végérvényes értéke, úgy a mai gyógyítástörténet is megerősít bennünket: Isten kezében a szenvedés is lehet az üdvösség és a boldogság eszköze.

Elöljáróban szögezzük le: mindannyian félünk a szenvedéstől, és megpróbáljuk azt elkerülni. Félünk, mert kiszolgáltatottá tesz. Félünk, mert elveszi a szabadságunkat, és kizökkent a megszokottból; mert új, ismeretlen élethelyzetbe kényszerít. Ezt Jézus is tudta. Amikor emberségünket – a bűnt kivéve – teljesen magára vette, nem tett másként a szenvedéseinkkel sem: nemcsak átérezte, hanem át is élte azokat. Ezért sírt szeretett barátja, Lázár sírjánál. Ezért verejtékezett vérrel a szenvedése előtt. És ezért tudott megértéssel és gyógyító szándékkal a mai evangélium édesapja felé fordulni, amikor az a gyermeke egészségéért könyörgött hozzá.

Kedves Testvéreim! Jézus gyógyításait figyelve észrevehetjük, hogy csodái nem csupán a meggyógyítottnak szólnak, hanem üzenettel bírnak a körülállók, sőt a mi számunkra, mai keresztények számára is. Mielőtt megvizsgálnánk, mi ez az üzenet a meggyógyított fiú, az édesapa, valamint a tanítványok – legyenek akár akkori vagy mai követők – számára, hadd osszak meg veletek egy tanulságos történetet.

Volt egyszer egy férfi, aki egy sziklán gyönyörködött a táj szépségében. Egy óvatlan pillanatban azonban lecsúszott. Több száz méteres mélység tátongott alatta, de egyszer csak elkapott egy kiálló faágat. Látta a helyzetét, amely egy hajszálon függött, és arra gondolt, hogy órákig nem fogja bírni a kapaszkodást sem ő, sem az ág. A halál vár rá, ha nem találja meg valaki, és nem segít rajta. Úgy gondolta, az a legbölcsebb, ha elkezd kiabálni, remélve, hogy valaki meghallja, és ledob neki egy kötelet, amin felhúzhatja őt a szikla tetejére.

– Segítség! Segítség! Van ott fenn valaki? Segítség! – kezdett kiabálni.
Sokáig nem jött válasz, egyszer csak egy hang a nevén szólította:
– Nincs semmi baj?
– Jól vagyok – mondta az ember –, leszámítva ezt a cudar helyzetet. De te ki vagy?
– Én az Úr vagyok – jött a felelet.
– Úgy érted... Isten? – kérdezte bátortalanul.
– Igen, úgy – szólt a hang.
– Istenem, kérlek, segíts rajtam! Megígérem, hogy ha segítesz innen lejutni, többé soha nem vétkezem. Nagyon jó ember leszek. Életem hátralévő részében Téged foglak szolgálni.
– Lassabban az ígéretekkel – szólt az Úr –, előbb leszedlek onnan, aztán beszélgetünk. Egy dolgot kérek tőled, nagyon figyelj!
– Bármit kérsz, megteszem! Csak mondd, mit tegyek, Uram!
– Engedd el az ágat! – jött az Úr kérése.
– Micsoda?
– Engedd el az ágat, bízz bennem!
Pár percnyi csend következett. Ezután a bajba jutott férfi újra elkezdett kiabálni:
– Segítség! Van odafenn valaki más?

Jézus csodája a betegség által megterhelt ifjúnak új életet és új lehetőséget ajándékozott. Meggyógyult testileg és lelkileg is. Már nem kellett néma szájjal és süket füllel kiközösítettnek lennie. Ami eddig elérhetetlen volt számára – a hallás és a beszéd –, most már teljesen az övé lett. Kiszabadult a börtönéből, hogy szabad lehessen Istenben.

De mit kapott az édesapa? Kézenfekvőnek tűnik a válasz: visszakapta a gyermekét. Szerintem azonban ennél sokkal többet kapott: igazi, kipróbált és erős hitet! Mit is mondott Jézusnak, amikor a hitéről kérdezte? „Hiszek – segíts az én hitetlenségemen!” Mit jelent ez az elsőre furcsának tűnő felkiáltás?

Az apa a gyermeke betegségével és a sokszor már feladott reményével – csakúgy, mint a történet szakadék felett lógó férfija – önmaga is a reménytelenség szakadéka felett függött. Próbált belekapaszkodni az orvosokba, a csalfa reménysugarakba, mindenbe, ami egy kis eséllyel kecsegtetett. És jött Jézus, tőle is azt kérve: engedd el a faágat! Bízz bennem, hogy meg tudlak menteni! Hidd el nekem, hogy nem a pusztulásba, hanem szerető karjaimba fogsz zuhanni! Az apa pedig érezte, hogy Jézus igazat mond, és Ő a megoldás. Mégis kérte a Mestert: segítsen neki elengedni. Erősítse meg a hitét, segítse őt a teljes bizalomra!

Itt Krisztus üzenete már nemcsak az apának, hanem a tanítványoknak és nekünk is szól:

Merjetek hinni! Merjétek elengedni a látszatbiztonságot, és belezuhanni az Én kegyelmembe! Merjetek imádkozni, keresni Velem, az örök Jóval a kapcsolatot! Merjétek Nekem elmondani örömötöket, megosztani bánatotokat és félelmeiteket! Merjétek gyakorolni a lemondást és a böjtöt, hogy az így kiüresített szíveteket az Én kegyelmem tölthesse be!

Bízzatok bennem, keressétek velem a kapcsolatot! Mert akkor nemcsak a nehézségeken tudtok úrrá lenni, hanem az életetek is a legjobb kezekben – az Én kezemben – lesz. Annál pedig nincs jobb hely!

Ámen.

Szerző: Egri Tibor, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye