A Tiszaeszlári Görögkatolikus Egyházközségben végzett kánoni látogatás alkalmából templomtörténeti adalékokat tartalmazó levéltári forrást teszünk közzé.
A Tiszaeszlári Görögkatolikus Egyházközség kánoni látogatása alkalmából a Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára levéltári forrás közreadásával mutat be egy szeletet a kápolna történetéből.
A TISZAESZLÁRI GÖR. KAT. EGYHÁZKÖZSÉGTŐL
MAGYAR ÉPÍTÉSI ÉS KÖZMUNKAÜGYI MINISZTER ÚR!
A Tiszaeszlári Gör. Kat. Egyházközség nevében azzal az alázatos kéréssel járulok Építésügyi Miniszter Úrhoz, hogy iskolakápolnánk háborús kárt szenvedett rongálódásainak helyrehozására gyors segélyt kiutalni kegyeskedjék.
Kérésünket a következőkkel indokolom:
Szervezés alatt levő igen szegény egyházközségünk ezen egyetlen egyházi épülete a háború folyamán súlyos károkat szenvedett. Tetőzete belövések következtében megrongálódott. A tanterembe az átvonuló katonaság lovakat szállásolt be, ami padlózatát erősen kikezdte.
Egyházközségünk saját erejéből a szükséges javíttatásokat elvégeztetni nem képes, mert általában igen szegények a hívei, kiknek kis termését az idén köztudomásúan súlyosan pusztító szabolcsi jégverés lényegesen megapasztotta.
Ezért mély alázattal kérem Miniszter Urat, hogy megrongálódott iskolakápolnánk rendbe hozásához a mellékelt költségvetésben szereplő 4782 forint összeget segélyképpen minél előbb kiutalni kegyeskedjék.
Bízva Miniszter Úr bölcs és jóindulatú intézkedésében és pártfogásában, hazafias tisztelettel vagyok
Tiszaeszláron, 1947. szeptember hó 8-án
Soltész József
g. kat. lelkész
[Forrás: GKPL I–1–a. 62/1948 – másolatban: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára VI–1–a.]
Forrás és totó: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | 5 | ||
6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 |
13 | 14 | 15 |
16 |
17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 |
29 | 30 | 31 |