 
Az elmúlt héten minden a házaspárokról szólt. A Házasság Hete apropóján rendezett előadáson február 14-én azonban nem csak házastársak tanulhattak az együttélés, az emberi viszonyok milyenségéről. A nyíregyházi Szent Miklós-székesegyház parókiáján dr. Bojti István orvos, pszichoterapeuta, család és párterapeuta a társas kapcsolatok alapjaiig vezette a hallgatóságot.
Mihez van jogom Veled kapcsolatban? – tette fel a kérdést az előadás címe nemcsak a házaspárok, de a család és a társadalom összes kapcsolatrendszerére értve. Bojti a magyar családterapeuták ikonikus alakjának, Böszörményi-Nagy Iván pszichiáternek az elméletét bontotta ki saját elgondolásaival kiegészítve.

Az emberi kapcsolatok mély rendje egy tágan értelmezett adok-kapok viselkedésen alapul. Ha egyensúly van ezek között, akkor a társadalmi rend fenn tud maradni. De felmerül a kérdés, hogy mit adunk és mit kapunk? „Nagyon sok mindent, de egy szóval kifejezve: örömöt – mondta a pszichológus. Ha valaki ad, azáltal rögtön kap is, s aki sokat ad, az jól jár, mert meghálálja magát, ha adunk.”

Az úgynevezett érdemek főkönyve vagy kapcsolati főkönyv pedig egyfajta nyilvántartása az adtam-kaptam tételeknek. „Egy kapcsolat akkor jó, ha sok tétel van beírva a kapcsolati főkönyvbe, és egyensúly van az adás és kapás között” – magyarázta az orvos.
Szó volt a gyermek és szülő között kialakult, eleve kiegyensúlyozatlan kapcsolatról, melyben a gyermek folyamatosan törleszteni próbál szüleinek, akitől az életét, s annyi mindent kapott. „A felnőtté válás feltétele, hogy a gyermek ezt az adósságot valamilyen szinten ledolgozza.”

A kötődési zavarok által keltett egyensúlytalanságot, az életünket átszövő sokféle lojalitást és a lojalitás-konfliktusokat a magyarázatban sok-sok példával illusztrálta Bojti István.

Az előadás során hozzászólások, kérdések fogalmazódtak meg a hallgatóságban, s aki választ szeretett volna kapni rájuk, fel is tette a szakértőnek. A kialakult párbeszéd kötetlenebb beszélgetéssel folytatódott a prezentáció után.
Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |