 
A 777 OFFLINE eseményén november 27-én, szerdán Papp Miklós ezúttal élőben válaszol a kérdésekre, valamint az aznap megjelenő könyvet is bemutatják a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében.
“A Papp élőben válaszol”, azaz Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa lesz a 777 OFFLINE következő vendége! Az esemény egyben könyvbemutató is, hiszen több hónapos előkészület után jelenik meg a Papp válaszol című könyv, amely a 777 történetének első saját kiadású kötete lesz.
Papp Miklós morálteológus, tanszékvezető a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, több könyv szerzője. Három gyermek büszke édesapja, aki megközelíthetősége és gyakorlatias válaszai miatt nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében (is).
2018 novemberében indult el a 777 blogoldalon a Papp válaszol rovat, amelyben hetente három olvasói kérdésre válaszol a görögkatolikus lelkipásztor, rendkívül alaposan és komolyan véve a felvetéseket.
A november 27-i, szerdai beszélgetés nagy részében a megjelentek kérdezhetnek, tabuk nélkül – semmilyen témabeli megkötés nem lesz. Várhatóan szóba fog kerülni többek között a szexualitás, a párkapcsolat – házasság, az önismeret, valamint az egyház tanítása.
Az esemény ezúttal is ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelynek kezdetéről a Facebook-eseménynél tájékozódhatnak! A beszélgetés szünetében és az OFFLINE után a könyv megvásárlása mellett dedikáltatásra is lesz lehetőség!
Papp Miklós atya már korábban is volt a 777 OFFLINE vendége. A teltházas esemény beszélgetését 14 ezren nézték vissza a Youtube-on:
Forrás és fotó: 777blog
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |