Szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén a közösség újabb mérföldkövéhez érkezett a Nyírturai Görögkatolikus Parókia. Főpapi Szent Liturgia keretében egy új közösségi teret áldott meg Szocska A. Ábel megyéspüspök.
Többszörös ünnepet tartottak a nyírturai hívek szeptember közepén. A keresztet a templom közepére helyezve Krisztus megváltó művére emlékeztek – görögkatolikus hagyományoknak megfelelően. Ugyanakkor Ábel püspök atyával együtt imádkozhattak ezen a hétvégén.
Prédikációjában Ábel püspök a közösség összefogását méltatta. Visszatekintett az elmúlt évek küzdelmeire és gyümölcseire. A múltbeli és jövőbeli elképzelések megvalósításához áldozatos munkára van szükség. A főpásztor arra is rámutatott, hogy a közösségi ház mindenkié, de természetes, hogy van egy gazdája: „Meg kell védeni az építményt. A mennyek országa is ilyen. Nagy áldozatok árán valósul meg, hogy beléphessünk. De csak az mehet be, aki megkapja a kulcsot.”
A kulcs a mennyországba – hangsúlyozta a püspök – maga a kereszt.
„Jézus Krisztus által kaptunk kulcsot. Átadta a kereszt jelét, a kulcsot a kezünkbe. Amikor a keresztre gondolunk, eszünkbe kell jusson a megpróbáltatás, melyen keresztül kell mennünk. A kereszt lehetőség, kulcs a bejutáshoz, de a mindennapokban nehéz megélni” – tette hozzá.
Azokról a szenvedést cipelő emberekről beszélt, akikkel a közelmúltban találkozott: az anyáról, akinek gyermekét drogelvonóra vitték; a feleségről, aki hetek óta gondozza haldokló férjét. A hétköznapok valóságában sokszor megkérdezzük, hogy mi értelme van a keresztnek?
„És azt tapasztaljuk, hogy a szenvedés megváltoztatja az életünket, alázatosabbá tesz minket, elgondolkodtat az élet értelmén. Mi, keresztények sem szeretünk szenvedni, nem is keressük szándékosan, de ez a kulcs a mennyországba, mert szenvedéssel mentett meg minket maga az Úr is.”
A püspök tanítása végül vigasztalást hozott: „Ha szenvedés közepette találjuk magunkat, vigasztal a tudat, hogy Jézus Krisztus ezáltal megtisztít bennünket, és méltóvá tesz az örök életre. A kulcs a kezemben van – ez nyitja az örök élet kapuját” – bátorította a hallgatóságot.
Az ünnepség keretében püspöki áldásban részesült a képviselőtestület három tiszteletbeli tagja is, akik hosszú időn át, áldozatos munkával szolgálták az egyházközséget. A nap örömét tovább emelte, hogy egy gyermek elsőáldozásban részesülhetett – a főpásztor szolgáltatta ki számára a szentséget.
A szertartás végén Szabados Viktor nyírturai parókus atya köszöntötte a megjelenteket: a püspököt és az asszisztenciát, a híveket és a társegyház lelkészét, valamint a település polgármesterét.
A miroválás, olajkenet után, annak ellenére, hogy esett az eső, a hívek nem siettek haza. S bár a „kisházba” a nagy létszám miatt nem fértek be, mindenki szót válthatott a püspökkel, a helyi szolgálattevővel és egymással is. Nyírtura új közösségi háza egy konténerház, de a közös áldozatvállalásának tanúbizonysága. Ahogy a helyben működő karitászcsoport, vagy a filiából tevékenykedő családokért egyesület.
Az egyházközségről további részleteket ismerhet meg, ha meghallgatja podcast beszélgetésünket Szabados Viktor atyával az alábbi linken:
Lábunk együtt járjon, szívünk együtt dobbanjon! – bemutatkozik a Nyírturai Görögkatolikus Parókia
Az eseményen készült rövid videót megtekintheti Facebook-oldalunkon:
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | 5 | ||
6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 |
13 | 14 | 15 |
16 |
17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 |
29 | 30 | 31 |