LITURGICAL CALENDAR

2025. október 2.

7. hang

Ef 4,14-17

Atyámfiai! Ne legyünk már ingatag gyermekek, és ne vessen minket ide-oda a tanítás bármely szélfúvása emberi megtévesztéssel és tévedésbe ejtő álnoksággal. Ellenkezőleg, járjunk az igazság szerint szeretetben s mindenben növekedjünk őhozzá, Krisztushoz, aki a fej. Általa az egész test, az összekötő ízek segítségével egybefogva és összetartva, minden egyes rész sajátos tevékenységével gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy felépüljön a szeretetben.
Azt mondom tehát és kérve-kérlek titeket az Úrban, hogy ne éljetek most már úgy, ahogy a pogányok élnek, akik hiúságokon jártatják az eszüket.



Mk 11,27-33

Abban az időben Jézus ismét Jeruzsálembe ment. Amikor a templomban járt, odamentek hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és megkérdezték: „Milyen hatalom birtokában teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” Jézus így válaszolt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit, és feleljetek rá nekem, aztán majd én is megmondom, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége mennyből való volt-e, vagy pedig emberektől? Feleljetek nekem!” Ők egymás közt tanakodva így beszéltek: „Ha azt mondanánk: »a mennyből«, azt fogja kérdezni: »Akkor miért nem hittetek neki?« Vagy mondjuk talán azt: »az emberektől«?” De féltek a tömegtől, mert Jánosról mindenki azt tartotta, hogy valóban próféta volt. Ezért így válaszoltak Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus azért ezt mondta nekik: „Akkor én sem mondom meg nektek, milyen hatalom birtokában teszem ezeket.”




Szent Ciprián felszentelt vértanú

A Pizidiai Antiochiából származott. A filozófiai és mágikus tanok magas fokával foglalkozott. Mindez megváltozott a szűz Jusztina hatására: felismerve az ördögök csalását, illetve hogy a kereszt a démonok hatalmát megbénítja, a szíriai Antióchia püspökéhez, Anthimoszhoz járult, és amint annak szavait meghallgatta, illetve megkeresztelkedett tőle, mágikus könyveit a tűzbe vetette. Először a szerzetesi öltözetet vette magára; előre haladva a püspök a szent szüzet is diakónussá szentelte. Ciprián aztán 16 évig áldozópapként szolgált, majd szülővárosának püspöke lett. A hagyomány szerint őket együtt fogták el, Diocletianus császár elé állították Nikomédiában, s fejüket vették 304 körül.

Szent Jusztina vértanú szűz

Damaszkuszi eredetű szűz, diakonissza volt, akit Szent Cipriánnal együtt fejeztek le.



Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

HERE YOU ARE: SPIRITUALITY / LITURGICAL CALENDAR

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert