Áldással és tanúsítvánnyal indultak útjukra az új nevelőszülők

Áldással és tanúsítvánnyal indultak útjukra az új nevelőszülők

32 órányi elméleti képzés és kilenchetes intenzív tréning után február 4-én mérföldkőhöz érkeztek a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény legújabb nevelőszülői. Az esemény különlegességét a szakmai elismerés és a mély lelki megerősítés kettőse adta, amelyet a résztvevők egyfajta hivatásindító „lelkigyakorlatként” is megélhettek.

Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2026. február 4. 21:02

A gyermekvédelemben a szakmai felkészültség mellett a szív ereje a legfontosabb iránytű. Ezt bizonyította a február 4-i ünnepség is, ahol Erdei Sándor intézményvezető köszöntötte az új munkatársakat, Szabó Tamás pasztorális helynök és Ábel püspök atya pedig Isten áldását kérték a hivatásukat kezdő szülőkre.

Szabó Tamás pasztorális helynök beszédében az ikonfestő művészetéhez hasonlította a nevelőszülők munkáját. Ahogy a művész az Isten szeretetét festi a templom falaira, úgy a nevelőszülőknek kell a gyermekek szívébe és gondolataiba „belefesteniük” az isteni jóságot, a reményt és az örök élet ígéretét. Tamás atya egyesével megáldotta a nevelőszülőket és erre a fajta „csodatevésre” buzdította őket.

Ábel püspök hangsúlyozta a gyermekeket nem elég etetni vagy iskoláztatni, a lelkükre is figyelni kell. A nevelőszülőség mintáját Szent József alakjában jelölte meg, aki az első „nevelőapa” volt az Újszövetségben, és akire az Isten bizalommal bízta rá Fiát.

S ahogy Bodnár Attila lelki igazgató megfogalmazta, bár gyors sikereket ezen a területen nem várhatunk el, de ha lelkiismeretesen megtesszük feladatunkat és kérjük munkánkra a Jóisten áldását, annak biztosan lesz eredménye – lehet egy éven belül, de az is lehet, hogy csak évek múlva. A cél, hogy a nevelőszülői feladatvállalás valódi élethivatássá nemesedjen.

Az eseményen jelen volt a munkatársak közül többek között Konkoly Tünde, a nevelőszülői hálózat egységvezetője, aki a döntéselőkészítő-tréninget Erdei Sándorral közösen elindította és koordinálja, valamint Pócsiné Sánta Rita szociális irodavezető-helyettes.

Az ünnepségen átadott tanúsítványok mögött komoly elhatározások és megindító élettörténetek húzódnak meg. Az egyik új nevelőszülő, Anna, maga is nevelőszülőknél nevelkedett Mátészalkán. Saját nevelőanyja, Erzsike néni példáját követve döntött úgy, hogy visszaadja azt a szeretetet és biztonságot, amelyet gyermekként ő is megkapott.

A csoportban más sorsfordító pillanatokról beszéltek: volt olyan házaspár, akiknél a képzés megkezdése hozott áttörést a gyermekáldásért folytatott küzdelemben, és olyan özvegy édesanya is, aki a nehéz mezőgazdasági munka mellett érezte kötelességének a kiszolgáltatott gyermekek segítését.

Erdei Sándor intézményvezető kiemelte: a kilenchetes tréning végén – melyen az intézmény szakemberei oktatnak – megrendezett döntéstisztázó fórum célja az volt, hogy a jelöltek találkozzanak azzal a szakmai stábbal – csoportvezetőkkel, tanácsadókkal, pszichológusokkal, jogászokkal –, akik a jövőben folyamatosan támogatják majd őket.

Jelenleg mintegy 200 nevelőszülői családban 500 gyermek nevelkedik az intézmény hálózatában, de a folyamatosan érkező megkeresések miatt az utánpótlás biztosítása elengedhetetlen.

Tájékoztató nevelőszülői hivatásvállalásról

A Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény folyamatosan várja a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakosok jelentkezést nevelőszülői képzéseire. A hivatás célja a saját családjukból kiemelt gyermekek számára szeretetteljes, biztonságos környezet biztosítása, valamint lelki és oktatási fejlődésük támogatása.

Az intézmény munkatársai az alábbi elérhetőségeken nyújtanak részletes felvilágosítást a képzési folyamatról és a nevelőszülői léthez kapcsolódó szakmai támogatásról:

Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

szociális, gyermekvédelem, nevelőszülő, tréning,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert