2026. április 7.

ApCsel 2,14-21

Azon időben Péter, aki a tizeneggyel ott állt, felemelte szavát és beszédet intézett hozzájuk: »Zsidó férfiak és Jeruzsálem összes lakói! Vegyétek tudomásul és halljátok fületekkel szavaimat. Nem részegek ezek, ahogy gondoljátok, hiszen a nappalnak még csak a harmadik órája van, hanem ez az, amit Joel próféta megmondott:
És ez lesz az utolsó napokban, mondja az Úr:
kiárasztom Lelkemet minden emberre,
akkor fiaitok és leányaitok prófétálni fognak,
ifjaitok látomásokat látnak,
öregjeiteknek pedig álomlátásaik lesznek.
És szolgáimra s szolgálóimra
kiöntöm ama napokban Lelkemet,
s prófétálni fognak.
Csodákat fogok tenni odafönn az égen
és jeleket lenn a földön,
vért, tüzet és füstpárát.
A nap sötétséggé fog változni,
a hold pedig vérré,
mielőtt eljön az Úrnak
nagy és nyilvánvaló napja.
És ez lesz:
mindaz, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

Lk 24,12-35

Abban az időben Péter fölkelt, és a sírhoz futott. Behajolt, de csak az ott levő lepleket látta. Hazament, és csodálkozott a történteken. És íme, ketten közülük aznap egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt. Közben egymással beszélgettek mindarról, ami történt. Ahogy beszélgettek és tanakodtak, maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemük akadályoztatva volt, hogy fel ne ismerjék őt. Így szólt hozzájuk: „Miről beszélgettek egymással útközben, hogy ilyen szomorúak vagytok?” Az egyik, akit Kleofásnak hívtak, ezt mondta neki: „Te vagy-e az egyetlen jövevény Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” És mondta nekik: „Micsoda?” Ők pedig ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki próféta férfiú volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt, és miként adták főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették keresztre őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Ráadásul ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is felkavart bennünket, akik hajnalban a sírnál jártak. Mivel nem találták a testét, eljöttek, és azt mondták, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt állították, hogy él. Közülünk is néhányan elmentek a sírhoz, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.”
Erre ő így szólt hozzájuk: „Ó, ti balgák, késedelmes szívűek vagytok arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták jövendöltek! Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózestől és az összes prófétától kezdve minden írásban megmagyarázta nekik, ami róla szólt.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak, ám ő úgy tett, mintha tovább akarna menni. De erőnek erejével marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és hanyatlik a nap!” Betért hát, és velük maradt. Amikor aztán letelepedett velük, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt előlük.
Ekkor így szóltak egymáshoz: „Nemde lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és kifejtette nekünk az Írásokat?” Még abban az órában fölkeltek, és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket, akik azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, és arról, hogyan ismerték fel őt a kenyértörésben.

Szent Kalliópiosz vértanú

Kallióp a pamfiliai Pergéből származott. Szüleinek__egy ideig nem született gyermeke. Atyja hamar meghalt, anyja: Theoklia Isten félelmében nevelte. Ebben az időben nagyon erőltették az emberek között a bálványimádást. Az emberek nagy része áldozatokat mutatott be nekik. Kallióp idejét az imádság és böjtölés töltötte ki. Amikor a bírónak jelentették, hogy Kallióp keresztény, anyja gondoskodott róla. Ellátta a szükséges ruhákkal, pénzzel, és néhány szolga kíséretében hajóta ültette más vidékre küldte, hogy a gyermek elkerülje az üldözés szenvedéseit. A kilikiai Pompeopoliszba hajóztak. Meglátva ott egy pogány ünnepre való készülődést, nyíltan megvallotta, hogy keresztény és nem vesz részt a bálványünnepen. Ezért elfogták, és a szokásos módokon megkínozták: ütlegelték, vasakkal szaggatták, sütögették és végül börtönbe vetették.

A börtönben meglátogatta édesanyja és bátorította a vértanúhalál elviselésére Krisztusért. Látva a helytartó hitének állhatatosságát, keresztre feszítésre ítélte. Anyja azt kérte a hóhéroktól, hogy fiát fejjel lefelé feszítsék meg. Fia halála után az anya átölelte vértanú fiát és ott meghalt 304-ben.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!