Kultúrnappali a Hársfa utcában – Beszélgetés Bubnó Tamással és Lőrinccel a StEFREM budapesti központjában

Az alapítóval, Bubnó Tamással és fiával, az együttest vezető Bubnó Lőrinccel 2021-ben megnyílt kulturális központjukban, az ISON-ban ültünk le beszélgetni. Mindenekelőtt e „kultúrnappali” nevének eredetét tisztáztuk.

Bubnó Lőrinc: Az ison görög szó, ami a görög-bizánci zenéből fakad; a jelentése egyrészt „tartóhang”, „tartópillér”, ami fölött a kántor improvizál. De van teológiai vonatkozása is, ami pedig olyan hangra utal, amely összeköti az égit a földivel. Négy évvel ezelőtt, amikor megnyílt az ISON – próbaterem és rendezvényhelyszín –, ez volt az alapgondolatunk. A Deák Diák iskolában, ahol apu most is tanít, a covidjárvány alatti korlátozások miatt már nem tudtunk próbálni. Helyet kellett keresnünk, és a hosszú történet rövid vége az lett, hogy a 7. kerület kiírt egy önkormányzati ingatlanok hasznosítására vonatkozó pályázatot, amelyet 2020 végén elnyertünk. 2021-ben elkezdtük felújítani ezt a Hársfa utcai helyiséget. Közel húsz éven át használaton kívül állt, egy időben könyvtár, majd jegyiroda működött itt. Rossz állapotban volt, de nagyrészt önerőből sikerült felújítanunk. Főleg a bontásán dolgoztunk, aztán nagyjából kilenc hónap alatt eljutottunk addig, hogy beköltözhettünk, s utána még alakítottuk, javítgattuk, szépítettük. Amellett, hogy a StEFREM napi rendszerességgel használt próbaterme lett, rendezvényhelyszín is, amit kultúrnappalinak neveztünk el. Ültetve legfeljebb hetven ember fér el. Sokféle programot szervezünk a prózai előadásoktól a könyvklubon, a társasjátékesten, a Jóbarátok kvízen át a Dalszerelőműhelyig. De a következő évben például skandináv krimik műfordításaival is foglalkozunk majd Bábel címmel. Mivel nem olyan nagy ez a tér, az Efrémmel itt évente csak három-négy koncertet tartunk. A nagycsütörtöki virrasztás egy késő esti program; novemberben itt szoktuk elindítani a görögkatolikus adventet, illetve itt kerül sor az előszilveszteri, évzáró koncertünkre is. Ezeken kívül a kortárs zenei minifesztiválunk is az ISON-ban zajlik, ekkor a nekünk írt műveket szólaltatjuk meg. Havi szinten tizenkét-tizenöt rendezvényről beszélhetünk. 

– A Szent Efrém Férfikar annak idején azért jött létre, hogy a bizánci rítusú, görögkatolikus, ortodox zenei világot bemutassa, éltesse. Ez a vállalás időközben kibővült világ- és popzenei, illetve saját szerzői törekvéssel. Hogyan jutottak el a hagyományos liturgikus zenétől a már említett kortársakig?

Bubnó Tamás: 

A legfontosabb, hogy az Efrém egy zenei műhely.

Azt hiszem, mindannyian jó zenei képességekkel rendelkezünk, és kezdettől sokat tettünk azért, hogy kamatoztassuk a kapott talentumokat. A Szent Efrém Férfikar 2002-ben jött létre; az egykori alapítók közül jelenleg ketten vagyunk tagjai az együttesnek Márk fiammal; Lőrinc annak idején még kicsi volt, nem lehetett benne. Azzal foglalkozunk, ami felkelti a figyelmünket, legyen az népzene, törzsi zene, klasszikus zene, átirat, világzene, instrumentális zene… Minden jöhet, ami ezen a nyolc, pontosabban egy ideje már hét hangon – ugyanis Marci (Márk) átmenetileg Ausztráliában tartózkodik – megszólaltatható, elsősorban a magunk örömére. Klasszikus magyar szerzőktől is előadtunk műveket, két Liszt-lemezünk jelent meg, és a repertoárunkban szerepelnek Kodály- és Bartók-dalok is. Az ortodox út töretlenül folytatódik, de a tevékenységünk időközben „többsávossá” vált. Amikor elkezdtük, Magyarországon nem volt olyan együttes, amely bizánci zenei CD-t vett volna fel, és terjesztette volna az ortodox világ, a nagy orosz komponisták, Csajkovszkij, Glazunov, Rachmaninov, vagy a kevésbé ismert, de igen jó balkáni szerzők műveit. Ha felkérnek, továbbra is éneklünk liturgiákon, szentmiséken. Viszont egyre inkább az lett a trend, a cél, hogy mindegy a zenei alapanyag, ha tetszik nekünk, akkor átdolgozzuk a magunk lehetőségei szerint. Ezért említettem, hogy az Efrémet ma legjobban élő zenei műhelyként tudom meghatározni.

– A koncertjeiken számos kiváló művésszel léptek fel. Jevgenyij Nyesztyerenko közreműködésével például lemezük is készült. Kiket emelnének ki az elmúlt huszonhárom évben szereplők és visszatérők közül? Bizonyára számos szoros zenei barátság kötődött ez idő alatt…

B. L.: Ez is változott. Korszakaink voltak aszerint, hogy éppen kivel, mikor, hol szerepeltünk többször. Kezdetben – már akkor, amikor én még nem voltam tag – sokszor énekelt az Efrém Palya Beával, számtalanszor Fassang László orgonaművész kíséretével. A külföldi énekesek közül említhetem a görög Nektaria Karantzit, vagy a libanoni Abeer Nehmét, akivel a világ több pontjára, többek között az Egyesült Arab Emírségekbe és Marokkóba is eljutottunk. Ez ugyan nem zenei vonatkozás, de kiváló a kapcsolatunk Háy János íróval, akivel az utóbbi időben több közös műsorunk volt, és Bolyki Sárával is remek koncerteket adtunk.

B. T.: Folytathatom a sort Sebestyén Mártával, Dés Lászlóval, az Amadinda Ütőegyüttessel, Lackfi Jánossal. Vegyes karrá bővülve felléptünk a Budapesti Fesztiválzenekarral és a Concerto Budapesttel, énekeltünk Eötvös Pétert, Steve Reichet… Újabban a Danubia Zenekarral ugyancsak többször együttműködtünk. Idén jön hozzánk Takács Dorina Дeva és Szirtes Edina Mókus.

– Korábban már szóba kerültek a kortárs komponisták. Kiket ihletett meg a StEFREM?

B. T.: Itt is hosszú a lista: Sáry László, Dukay Barnabás, Zombola Péter, Horváth Márton Levente, Mohay Miklós, Fehér György Miklós… Még vagy tíz nevet mondhatnék. Sokan vannak. Egy olasz zeneszerző, Alberto Schiavo több művet is írt nekünk. Volt, aki az interneten hallotta a felvételeinket, és azután jelentkezett nálunk. Mi még soha senkit nem kértünk fel, a szerzők kerestek minket, ami persze nagyon megtisztelő, igazán jó érzés. A mai Efrémből – velem együtt – négyen szerzünk zenét: Bubnó Lőrinc, Bubnó Márk és Papp Viktor. De van egy ötödik tagunk is, aki eddig egy művel jelentkezett. Remélem, ő is folytatja a komponálást, mert egy nagyon szépen sikerült afrikai Miatyánk-feldolgozást köszönhetünk neki. Ismerjük magunkat, tudjuk, mit tudunk elénekelni, ezért ideális, ha a szűkebb köreinkből születnek darabok.

Eddig több mint huszonnégy órányi zenét írtak nekünk. 

– Szívükön viselik az 1874 és 1940 között élt Boksay János kárpátaljai görögkatolikus plébános, esperes zeneszerzői életművének gondozását, továbbadását is.

B. T.: Boksay 1921-ben írt Aranyszájú Szent János liturgiája teljesen ismeretlen mű volt, és mi ezt a férfikari liturgiát lemezre vettük a Hungarotonnal 2005-ben. Ez volt az első jelentős feladatunk; lényegében ezzel a világpremier felvétellel indult be az Efrém karrierje. Boksay után száz évvel írt ismét magyar zeneszerző Aranyszájú Szent János liturgiáját, nevezetesen Mohay Miklós, akit még a Tomkins Énekegyüttesből ismertem, és azóta is jó barátom. Ezt a nagyszabású, közel másfél órás művet 2023-ban mutattuk be, és CD-n is megjelent.  

– Mivel készülnek a szeptemberi, ezúttal Vácon sorra kerülő Katolikus Társadalmi Napokra?

B. T.: Mindig izgatott, hogyan lehet nem liturgikus zenét írni szakrális töltettel, de populáris stílusban. Ez a régi időkben, főleg a középkorban jól működött. A szakrális és a világzene ötvözéséből született, a latin mise szövegét, szentírási idézeteket, görögkatolikus motettákat, himnuszokat, tropárokat feldolgozó „közösségi oratóriumom”, a Primissa, amelynek tizennyolc tételéből kettőt Lőrinc komponált. Májusban mutattuk be, és már három előadás volt belőle. Megszólalt a Zempléni Fesztiválon, Szerencsen,

szeptember 15-én az Ars Sacra Fesztivál keretében Budapesten, a gazdagréti Szent Angyalok-templomban hangzik el, szeptember 20-án pedig a KATTÁRS-on, a váci székesegyházban mutatjuk be.

Az eddigiek alapján azt mondhatom, hogy amire előzetesen számítottam, működik: a közönséget is sikerül éneklésre bírni. Úgy is fogalmazhatok, hogy ez a fajta „őskeresztény liturgia”, az „egyszerű mise”, a Primissa nem hagyja, hogy a hallgatói közömbösek maradjanak. Hangsúlyozom, hogy egy oratóriumról van szó, ami templomban előadható, de nem szentmise, liturgia keretében.

– Lőrinc gyerekkorától követhette a Szent Efrém lassan negyed évszázados útját, nemrég pedig átvette az együttes vezetését. A napokban jelent meg Bubnó címmel az a bakelitlemez (!), amely a család három generációjának szerzeményeit tartalmazza. Hogyan látja az együttes jelenét, jövőjét? 

B. L.: Apu mindig úgy szokott fogalmazni, hogy a Szent Efrém Férfikar egy célfeladatra, Boksay említett Aranyszájú Szent János liturgiájának megszólaltatására jött létre. Ez a szellemiség, a bizánci, ortodox liturgikus zene aztán sokáig meghatározta az együttes működését. Gyerekkori hallgatóként is azt mondhatom, hogy különleges színvonalat képviselt a kórus; bárhol jelent meg az Efrém itthon vagy a nagyvilágban és kezdte énekelni bevonuláskor az Agni parthenegörög himnuszt, mindenkinek földbe gyökerezett a lába. Ez a varázs nem múlt el. Ha ma azt csinálnánk, amit huszonhárom évvel ezelőtt, bizonyára ugyanez lenne a hatás.

Azért változott az együttes, mert időközben mi, a tagjai is változtunk. Az „összetétel” is módosult, másféle hangok kerültek be.

A régi – akár operai kvalitásokkal rendelkező – basso profondók már nincsenek az együttesben. Most egy sokkal filigránabb, áttetszőbb hangképe van a StEfremnek. Ezen túl – most már nyugodtan mondhatjuk – zenekarrá is váltunk, ugyanis a koncertjeinken sok hangszert szólaltatunk meg; gazdagon hangszereltek a saját feldolgozásaink. Kihasználjuk a tagok szerteágazó, változó, de színpadképes zenei tudását. Megjelenik nálunk a trombita, harmonika, furulya, gitár, koboz, az ütőhangszerek sora, az elektronika…

A nevünkben a férfikar már azért nem is szerepel, mert az StEFREM egy másfajta, hangszeres-énekes formáció lett. A hetvenöt perces „zenei flow”, a Primissa, illetve az új Bubnó lemez (három nemzedék négy szerzőjétől) jó példák arra, hogyan próbáljuk érvényre juttatni a saját – rendre frissített – zenei kreativitásunkat. Már nem annyira klasszikus értelemben vett klasszikus zenét játszunk, hanem klasszikus zenét is felhasználva játsszuk a saját zenénket.

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. augusztus 24-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Forrás: Pallós Tamás/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye