A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében XIII.

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében XIII.

A Hajdúdorogi Egyházmegye harmadik főpásztorát – dr. Timkó Imrét – 1975-ben szentelték megyéspüspökké. Püspöki intézkedéseinek első szakaszában a püspöki széklakot és a szemináriumot fejlesztette. A Püspöki Hivatal udvarán nyolclakásos társasház építéséhez kezdtek 1977-ben.

Szöveg és fotó forrása: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára2026. március 17. 16:00

Timkó Imre, a Hajdúdorogi Egyházmegye harmadik főpásztora elsődleges feladatának tekintette a szeminárium, valamint a püspöki lakosztály, a díszterem és a hivatali helyiségek korszerűsítését. A püspökség udvarán nyolc lakás épült, amelyek a tanárok, az elöljárók és családjaik elhelyezését szolgálták. A lakásokat Dávid László építészmérnök tervezte. A munkálatok anyagi alapját a Hajdúdorogi Egyházmegye és a Nyíregyházi Városi Tanács között 1976-ban létrejött megállapodás biztosította. A káptalan ekkor számolta fel az épületben kiadott üzlethelyiséget is, így a papi lakások építését 1977 őszén megkezdhették, és a következő év közepére el is készültek.

[Kép forrása: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára]


Kapcsolódó:

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében I. 

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében II. 

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében III. 

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében IV.

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében V.

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében VI.

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében VII.

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében VIII.

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében IX.

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében X.

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében XI.

A püspökség Nyíregyháza városában vesse meg székhelyét – a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának története korhű dokumentumok tükrében XII.

Szöveg és fotó forrása: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára

Nyíregyházi Egyházmegye

püspökség, levéltár, Nyíregyháza
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert