Érintő – vasárnapi gondolatok Egri Tibor atyával

Érintő – vasárnapi gondolatok Egri Tibor atyával

„Rajtunk áll, hogy mit szeretnénk gyűjteni: az emberek lájkjait, vagy isteni kincseket. És rajtunk áll, hogy megelégszünk-e az autópálya ezen oldalával, vagy át akarunk menni a másik, az igazabb oldalra. Gyerünk, menjünk együtt!” – elmélkedés Egri Tibor atyával pünkösd utáni 12. vasárnapon.

Szöveg: Egri Tibor, fotó: civilhetes.hu2025. augusztus 31. 08:01

Mt 19,16-26

„Oda születni kell…”

Kedves Testvéreim!

Egyik kedves kis történet jutott eszemben a mai evangélium kapcsán, amit már többször is beillesztettem a vasárnapi prédikációba. A történet két apró kis csigáról szól, akik az autópálya mellől gyönyörködve nézik a pálya másik oldalát. Ott gyönyörű és dús fű, buja növényzet és csodálatos látkép kecsegteti őket. Egyikük meg is szólal: Milyen jó lenne oda átmenni és élvezni azt a csodálatos helyet! Mire a másik így felel: Tudod, oda születni kell! 

Ezt érezhetjük az evangéliumi, gazdag ifjú történetét hallgatva is. Hiszen adott egy jólelkű, a parancsokat betartó, látszólag Isten útján járó ember. Aki emberi számítás szerint mindent megtesz azért, hogy a vágyott üdvösséget elnyerje. De többre is vágyik: tenni akar, hogy ez az üdvösség valóban az övé lehessen! „Mit tegyek?” – kérdezi Jézustól. Ez a tenni akarás teszi Jézus számára különösen szimpatikussá az ifjú embert. Meglátja benne a törekvést és válaszol is neki. „Menj, add el mindenedet, amid van és kövess engem!” És itt következik a bántó felismerés: a fiú nem áll készen erre az áldozatra. Elbukik a vizsgán. Látszólag pedig mindenre készen állt, ám a legutolsó akadályt nem tudta, nem akarta átugrani.

Szomorú történet, Jézust is szomorúvá teszi. Bennünket pedig bizonytalanná tesz. Itt van egy jólelkű, jószándékú fiatal, aki hozzánk képest is sokat tesz meg, és mégsem elég ez az üdvösséghez? Hát akkor ténylegesen ki az, aki üdvözülhet? Oda és arra tényleg csak születni lehet? Hogy is van ez?

Kedves Testvéreim! Nem baj, ha az ember feltesz ilyen és hasonló kérdéseket. Az sem baj, ha vitatkozik is a Mesterrel. Az az igazán baj, ha abszolút nem is foglalkozik ilyen lelki és üdvös dolgokkal! A gazdag ifjú ebben példa valamennyiünk számára. Őt érdekelte a lelke, az üdvössége. Haladni és fejlődni akart. Nem elégedett meg a langyossal, a hétköznapival, ő közelebb akart kerülni: Istenhez, önmagához, a másikhoz. Ám volt egy súlyos nehézkedése, ami visszarántotta a földre és nem engedte szabadon szárnyalni: az pedig a vagyona volt. És Jézus ezt ítélte el! Nem a személyt, még a gazdagságát sem. Hanem azt, hogy nem mert szárnyalni. Hogy jobban ragaszkodott a földhöz, holott az egekbe, a felhők fölé volt hivatása.

Sokan nagyon leegyszerűsítve értelmezik a jézusi tanítást: aki gazdag, az eleve ki van zárva az üdvösségből. Gyakran tovább is mennek: a szegény pedig biankó belépőt kap az üdvösségre. Ezek az állítások azonban több sebből véreznek. Egyrészt Jézus mindenkit üdvözíteni szeretne. Gazdagot és szegényt is. Mindenkit. Az üdvözítő szándékából pedig senki sincs kizárva, mint ahogy senkinek sincs bérelt helye az üdvösség országában. Az üdvösségért pedig tenni kell. Azért áldozatot kell vállalni. Szegénynek és gazdagnak egyaránt. És ami talán a legfontosabb, az üdvösségért fel kell vállalni a változás lehetőségét is. Ez az, amin nagyon sokan elbuknak, és ragadnak bele a földi élet mocsarába. Mert nem akarnak vagy nem mernek változni. Ebben a változásban, átváltozásban pedig valós akadály lehet mind a szegénység, mind a gazdagság is. Gondoljunk csak bele, hány gazdagot ragasztott a földhöz és tett érzéketlenné vagyona, vagy látszólagos hatalma. Azokat, akik a másik emberben, magukban és Istenben is csak hatalmuk, vagyonuk gyakorlásának eszközét látják. Akik beleszerelmesedtek önmaguk nagyságába és csodálatosságába. Akik csak lehetőségeket, dollár-jeleket látnak. Akik elfelejtették, hogy honnan jöttek és még inkább, hogy merre tartanak. Értük is ejt könnyet Jézus, mert adományaikat üdvösen is használhatnák. Csak a múlandón túl észre kellene venni az igazi, az örök értéket. Ami tényleg számít, ami valóban értékes és gazdaggá tesz.

De ahogy a gazdagság önmagában nem visz a kárhozatba, úgy a szegénység sem üdvözít. Egyházunk történetében rengeteg szegény ember vált szentté, aki a földi jólétnél sokkal többre értékelte a lelki gazdagságot. Ők mégsem azért lettek szentek, mert szegények voltak, hanem mert az igazi értékből voltak mérhetetlenül gazdagok. A szegénység önmagában nem üdvözít, sőt akadálya lehet az üdvösségnek. Ha a szegénység tétlenségre kárhoztat, ha csak beletörődést és másokra hagyatkozást szül, akkor lelki haszna igencsak kevés van. Ha viszont megnyitja az ember szívét a másik szenvedő, az összefogás és a tenni akarás felé, akkor csodás gyümölcsöket is teremhet. Ha visszaemlékezek papi pályafutásomra, mindig a legelesettebbek, a legszegényebbek voltak, akik elsőként odaálltak közös céljaink megvalósításához. Azok, akik látszólag szegények voltak, a szívük viszont tele volt kincsekkel, amit meg is akartak osztani. Ez pedig nem más, mint az emberség jeles vizsgája. Az a vizsga, aminek az érdemjegye igazán számít. Az, ami igazi kincset szerez. Olyat, ami nem múlik el, amelyet nem rág meg a moly. Ami tényleg ér valamit: az emberek és Isten szemében is.

Rajtunk áll, hogy mit szeretnénk gyűjteni: az emberek lájkjait, vagy isteni kincseket. És rajtunk áll, hogy megelégszünk-e az autópálya ezen oldalával, vagy át akarunk menni a másik, az igazabb oldalra. Gyerünk, menjünk együtt!

Ámen

Szöveg: Egri Tibor, fotó: civilhetes.hu

Nyíregyházi Egyházmegye

érintő, elmélkedés, vasárnapi gondolatok, lelki táplálék




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert