Zarándoklat Szegedről Máriapócsra – 3. nap

Az előző esti beszélgetések, olvasás, és elcsendesülés eredményeként reggel 8-kor már református lelkészi áldással útnak indultunk. Földes-Debrecen egyenes, bitumenes, hosszú, egyhangú, 33 km-es út. Másnak. Nekünk a bőséges napsütés, majd a szemerkélő lágy eső, a szertartások, a találós kérdések, az új induló megfogalmazása, a hajdúszováti kulturális ház a hideg kakaóval és a Horvát tanyai bőséges pihenő a földi mennyország. Oly gyorsan eltelt, mint a Szenteste, a boldog családi együttlétben. Mi lesz velünk? Alig indultunk el messziről, s már haza is érkeztünk.  Legalábbis ez hangzott el a debreceni templomunkban, mert, hogy itt már értik, mi az, hogy „Dicsőség Jézus Krisztusnak!”, és választ is adnak rá. Az egyházunk központjában való vendéglátás felülmúlhatatlan volt. Az érsekség munkatársai és családjuk, a helybeli nagytiszteletű parókus atya szeretete, vendégfogadása azt a szeretet közösséget jelenítették meg, mely egyházunkra oly annyira jellemző, s amely miatt igenis érezzük: a görögkatolikus egyházunkban vagyunk otthon.

Forrás: Szaplonczay Miklós szegedi parókus

Nyíregyházi Egyházmegye