Június 21-én, szombaton Múzeumok Éjszakája lesz a nyíregyházi Görögkatolikus Múzeumban.
A programjaikban a gyógynövényeké, gyógyító tárgyaké és gyógyító szenteké lesz a főszerep. A görögkatolikus hagyomány része, hogy Keresztelő Szent János – a néphagyomány szerint "virágos" Szent János – születésének ünnepén gyógynövénymegáldásokat szoktak tartani a közösségekben. Ehhez a hagyományhoz kapcsolódva a következő programokkal várják az érdeklődőket!
"Gyógyító tárgyak" és "Gyógyító szentek" című érdekes előadásokat hallgathatnak meg, melyek a műtárgyakhoz kapcsolódnak.
Lesz tárlarvezetés a Puskás László emlékkiállításban, "Lámpás árnyékkereső játék " a kiállítótérben, "Kirakójáték" az ikon mozaikok kiállításában és udvari vásár fűszeres lekvárokkal, mézesstanddal, valamint "virág"-horgoló asztallal.
A kézművesség iránt érdeklődők számára lesz:
Kóstolhatnak majd kemencében sült fűszeres finomságot, illetve gyógyteákat.
Buzdítanak mindenkit, hogy vigyenek gyógynövényeket, amelyeket a program elején megáld majd egy atya. A részletes programról és azok kezdőidőpontjairól információt a plakáton, a Görögkatolikus Múzeum weboldalán és Facebook-oldalán találhatnak a kedves érdeklődők!
Mindenkit szeretettel várnak!
Az esemény belépőjeggyel látogatható, melynek ára felnőttek számára 2000 Ft, gyermekek számára 1000 Ft.
Forrás és fotó: Görögkatolikus Múzeum
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |