We achieved a resounding victory against the Protestant national team

A 2017-es, 4-0-s katolikus győzelmet hozó összecsapás után idén a protestáns lelkészek együttesét református, evangélikus, baptista és metodista lelkészek erősítették az ország különböző pontjairól (és ezt értsük szó szerint: Miskolc, Szeged, Budapest, Nagykanizsa, Tiszaföldvár, Debrecen, Győr, Diósd, Székelyföld) – a katolikus papok válogatottja érthetően összeszokottabb volt, nagyjából ez a játékoskeret vett részt a februári papi futsal Eb-n Kisvárdán is, ahol kevés híján dobogón zárt. A mesteredző Kranyik István „Kacsa”, de az ellenoldalon sem ült kisebb legenda: a 87 éves Temesvári Miklós edzőstátuszát mindenki ismeri és elismeri, aki a honi labdarúgás szerelmese. A miskolci születésű mesteredző kétszeres Magyar Kupa győztes, az Újpesttel Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) negyeddöntőig jutott, a Tatabányával volt egy 2. és egy 3. helyezése is az NB1-ben, és barátja a skót futball talán legnagyobb élő legendájának, a Manchester United eddigi legsikeresebb menedzserének, Sir Alex Fergusonnak.

A gálamérkőzés imádsággal kezdődött, amit Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya vezetett – majd már más minőségében, kezdőrugóként láthattuk Barcsa Lajos alpolgármester úr társaságában. Bár a katolikus papok csapatának edzőjét becézik Kacsának, támadójátékuk, különösen a második félidőben nem hápogott – ellenben a protestáns lelkészek nyelték a gólokat, mint kacsa a nokedlit… Az, hogy ennyire simaliba (és nem simakacsa…) lesz a vége, az első félidőben még nem lehetett látni. Nem indult különösebben nagy iramban a mérkőzés, maradjunk annyiban, hogy ismerkedtek egymással a pályán lévők – persze, azt a kezdeti tapogatózás, óvatosabb játék ellenére megállapíthattuk, hogy a katolikus atyák gyors támadóik révén kontrákkal próbálnak operálni, több szöglethez is eljutottak, de igazán veszélyes helyzet nem adódott előttük. Volt egy szögletvariáció, amit kétszer is megpróbáltak, mindkétszer Kocsis Dániel atya ollózásával ért véget a történet; látványos volt, de a labda egyik esetben sem találta el a kaput. A protestáns kezdeményezéseket idejekorán lekapcsolták a piros mezben pályára lépő katolikus atyák, ám sokáig nem láttunk érdemleges eseményt. Aztán kisvártatva talpra ugrott a lelátó nagyszámú közönsége: az első válogatott mérkőzését játszó Szikora Ede atya ziccerben szétforgácsolta a felső lécet. Szép lövés volt, de nem volt szerencséje – az ismétlésnél helyén volt a metodista kapus – aki saját bevallása szerint nem szeret védeni, de ez nem látszott a teljesítményén, mert csapata legjobbja volt. A félidő végéhez közeledve Fejes Csaba atya is rúgott egy zúgó kapufát, majd a pályára lépők rangidőse, Stefán Zoltán atya nyert meg egy futóversenyt az egyik protestáns csatárral szemben. Érett a magyar gól, ezt a kapufák is jelezték, és bár Ulicsák Miklós papnövendék még ziccerben rontott, alig egy perccel később, a következő támadásból Kovács Csaba atya már közvetlen közelről nem hibázott, Kocsis Dániel atya átadását váltotta gólra – megvolt a hőn áhított vezetés! Mindkét csapat a lefújást várta – nem ez volt minden idők legintenzívebb félideje. A szünet alatt az első félidővel ellentétben potyogtak a gólok – a jövő futballista-palántái tizenegyesrúgó versenyen mutatták meg: bizony, be lehet azt a labdát juttatni a kapuba, csak akarni kell. A második félidőben aranylábú fiaink is többször akarták…

A pihenőt követően szintén a katolikus papok kezdtek aktívabban, ám Kocsis Dani atya ziccerét védte az ellen kapusa. Pár perccel később végre egy szöglet megtalálta az egyik támadót, ám Fejes Csaba atya bólintása mellé szállt. Hiányzott a jobb fejes egy jó Fejestől – elnézést ezért a szóviccért… A második félidő elejét nagyon megnyomták a katolikus lelkészek, amit az egy perc alatt kialakított három hatalmas gólszerzési esély is bizonyított: Gorcsa Péter atya lövését a kapus védte, majd egy felső léc után Kovács Csaba atya lövését szintén hárította bravúrral a hálóőr. Na de jött a szöglet és az érintés nélküli gól: Kocsis Dani atya végezte el a sarokrúgást, és bár sógora, Kovács Csaba atya ott sertepertélt a hosszú kapufánál, ő már csak a gólvonalon túl pöckölt a labdába. Ritkán látni ilyen gólt, meg kell hagyni, nem volt csúnya. Nagyon régen jártak katolikus térfélen a protestánsok, ideje volt már egy szögletnek, amit Tamás Ferenc atya nagy mentése előzött meg. Az irigylésre méltóan fiatal, mindössze 23 éves Horváth Sándor metodista lelkész sokadik védése után Gorcsa Péter atya gondolt egy merészet, és jó 23 méterről akkora gólt lőtt (a jobb oldali kapufáról védhetetlenül csapódott a hálóba a labda), hogy Szoboszlai Dominik rögtön felajánlotta az angol bajnokságban (Premier League) a hónap góljáért kapott díját, amit egy nappal korábban ítéltek neki. Ez első osztályú megmozdulás volt – nagy gól a nagyhalászi parókustól!

3-0 után a mérkőzés tempójából kicsit visszavettek a csapatok; az eddigi legszebb támadást vezette a protestáns csapat, s egymás után több szögletet is rúghattak. A katolikus kapus, Rockenbauer Barnabás ferences szerzetes a 2. félidőben többször találkozott a labdával, de bravúrt nem kellett bemutatnia. Sportszerű mérkőzés volt, de egy ártalmatlannak tűnő szituációban Pacsai Cirill papnövendék súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, a mentő vitte el (utóbb kiderült: négy csontdarab tört le a bokájáról – ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk). A katolikusok csapatát ez nem törte meg: Kovács Csaba előbb lecsapott egy labdára, a kapust is kicselezve lőtt gólt, majd a mesterhármas lehetőségére ekkor még fittyet hányva önzetlenül szolgálta ki Szikora Ede Szabolcs atyát. Ha egy üzlet beindul: percekkel később ugyanez a koprodukció ismétlődött meg, amivel gyorsan megduplázódott a gólok száma.

A végeredményt Kovács Csaba atya állította be, akinek végül csak összejött a mesterhármas. Miután a 7-0-s győzelemből három góllal és két gólpasszal vette ki a részét, senkit nem ért váratlanul, hogy Nyíregyháza-Rozsrétszőlő közösségének parókusa kapta a mérkőzés legjobb játékosának járó elismerést. Csaba atya rendkívül súlyos sérülést és sok műtétet követően tért vissza és újra igen magas szinten futballozik – gratulálunk a teljesítményéhez, de legfőképp a visszatéréshez, ami nem ment volna hit, elszántság és kemény munka nélkül. (Októberben lesz 20 éve, hogy az MVP ezen sorok írójának egy baráti foci alkalmával eltörte a kulcscsontját – mindenkinek jobb, ha a gólokat szállítja, és nem a barátait a traumatológiára…)

A protestáns testvéreket is meg kell, hogy dicsérjük a lelkesedésükért és a helytállásukért, a második félidőben láttunk néhány szép kombinációt a részükről, ugyanakkor pechjük volt, hiszen minden ígéretes megmozdulásukat leshelyzet előzött meg – talán, ha működik a VAR, néhány akciójukat vonalazták volna… A második félidő a klasszis csatárteljesítményekről szólt, de ne felejtsük el, ahhoz, hogy hátul ilyen stabilak lehettek a katolikus egyház képviselői, kellettek a védők is: Tamás Ferenc, Stefán Zoltán, Czirják János, Grunda Dávid atyák, akiknek kevésbé volt látványos a játéka, mert a gólokat nem ők lőtték – de a clean sheet-hez (kapott gól nélküli meccs) elengedhetetlen volt az ő hibátlan teljesítményük.

A második félidő magas színvonalához hasonló minőséget képviselt a vacsora is a görögkatolikus érsekségen, ahol folytatódott az eszmecsere – a barátság és az ökumenizmus jegyében. A magam részéről nem bánnám, ha egy, akár évente ismétlődő hagyománnyá válhatna a Zakeus-kupa. Köszönjük a Hajdúdorogi Főegyházmegye Érseki Hivatala munkatársainak a szervezést, Király Andrásnak, a Görögkatolikus Metropólia Sajtó- és Médiaközpontja sajtósának a szakszerűen végzett kommentátori munkát, a résztvevőknek pedig a jelenlétet. Éreztem, hogy Krisztus közöttünk volt – a gála névadójával ellentétben nekünk fára sem kellett másznunk azért, hogy lássuk Őt.

Szöveg: Obbágy Lacus, fotó: BSZI/Görögkatolikus Metropólia

Nyíregyházi Egyházmegye