Érintő – vasárnapi gondolatok Egri Tibor atyával

Lk 19,1-10

Magasság és mélység

Krisztusban szeretett Testvéreim!

Ismét egy személyes vallomással kezdem elmélkedésünket. Őszintén bevallom, hogy irtózom a magasságtól. Míg gyermekkoromban gondolkodás nélkül másztunk fel a cseresznyefa legmagasabb ágára a legérettebb gyümölcsökért, mára már egy székre való felállás is komoly kihívást jelent. Gyakran mondogatom: nem véletlen, hogy a Teremtő nem adott szárnyat az embernek, hiszen azt akarta, hogy a földön maradjon. A mai evangélium azonban egy olyan emberről tanít, aki mert elszakadni a föld vonzásától, hogy a magasból jobban láthassa a felé közelítő Üdvösséget. Az üdvösség megnyeréséhez ugyanis sokszor el kell rugaszkodnunk a megszokottól, ki kell szakadnunk a hétköznapok iszapjából; fel kell emelkednünk a tisztább látáshoz.

Zakeus, a vámos ismerte a mélységet és a földhözragadtságot. Ez nem csupán alacsony termetére vonatkozott: ő volt az az ember, akit kortársai elkerültek, akit senki nem akart a barátjának tudni. Az opportunista, aki bármi áron kihasználta a lehetőségeket, s akinek a jólét, a vagyon és a látszólagos hatalom mindennél többet ért. Jóléte és hatalma azonban nem menthette meg a lelkiismeretétől. Nem menekülhetett az isteni kegyelem elől, amely ki akarta emelni élete mocsarából, és amely számára is felkínálta az üdvösséget.

Zakeus felmászott a fára. Felemelkedett, hogy lásson. Sokszor kerestem a választ arra, miért gazdagították elődeink ennyi ünneppel a görögkatolikus liturgikus évet. Zakeus példája adja meg a választ:

minden ünnep egy-egy személyes vadfügefa számunkra. Lehetőség és felkiáltójel, amely hívogat: „Szakadj ki a földiből, a mindennaposból! Tekints magadra, a gondjaidra, örömeidre és bánataidra egy másik nézőpontból: felülről, Isten szemével!”

A fára mászáshoz azonban bátorság kell. Le kell küzdeni a félelmet, a környezet értetlenkedését, sőt a saját magunkkal szembeni előítéleteinket is. Ez erőfeszítést, hitet, reményt és szeretetet követel. Bátorság kell annak felismeréséhez, hogy ha meglátjuk az üdvösségeset, az életünk visszavonhatatlanul megváltozik. Ami addig betöltötte a mindennapjainkat, hirtelen értéktelennek tűnik a valódi fényben. Már nem tükör által, homályosan látunk, hanem Isten szemével. Bár a fény kezdetben bántó lehet, végül megszületik a felismerés: miért is láttunk eddig másként?

Zakeus bátorsága képessé tette őt az újrakezdésre. Isten bennünket is hív, hogy emelkedjünk el a megszokottól. Az őszinte bűnbánat és a felemelkedés vágya által a mi szívünkbe is be akar térni. Van-e bátorságunk elfogadni a meghívást? Merünk-e elindulni?

Kívánom, hogy legyen erejük és akaratuk felmászni saját „vadfügefáira”, hogy elnyerhessék az üdvösséget. Ámen.

Szöveg: Egri Tibor, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye